Balázs Klári: „Megszabadultam a fájdalomtól!”

  05 Oct 2020

  • Visszanyerte a régi formáját Balázs Klári, aki hónapokon át várta, hogy nyáron végre megoperálhassák gerincét. A beavatkozás sikeres volt és az énekesnő, férjével az oldalán, amint lehetett, régi lendületével ismét színpadra állt.

– Nyár elején komoly gerincműtéten esett át. Miért volt rá szükség és hol tart jelenleg a felépülés folyamatában?

– Június 18-án volt a műtétem, de úgy érzem, már teljesen jól vagyok. Gerincsérvem volt, aminél nem volt más megoldás, csak a műtét. Az évek során hol előjött kicsit, hol elmúlt, tavaly novemberre már elviselhetetlen volt a fájdalom. Az ötödik csigolyánál alakult ki az elváltozás, emiatt folyamatosan zsibbadt a lábam, egy idő után érzéketlenné kezdett válni. Tavasszal nem tudtak megoperálni a Covid-19 miatt, de szerencsére nem romlott sokat az állapotom nyárig. A műtét után hat héten át nem ülhettem sokat, csak a háton fekvés és a járkálás volt megengedett. Örülök, hogy túl vagyok rajta. Panaszmentes vagyok, igaz, nem szabad hajolgatnom, nehéz dolgokat emelnem.

Ibolya, a csodaszer esszenciája

– Mi segítette leginkább azt, hogy újra a régi formájában legyen?

– Kaptam egy 20 pontból álló tornagyakorlatot, amire a műtét után a kórházban tanított meg a gyógytornász, azt azóta is rendszeresen végzem. Ez nagyon sokat segített, de ami a gyógyulásomhoz elsősorban hozzájárult, az egy gyógynövény mixtúra, ami tulajdonképpen egy étrend-kiegészítő, melyben 5-6 féle gyógynövény van. Az egyik, amin elcsodálkoztam, az a lila ibolya, amely gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású és a csontokra, porcokra is jó hatással van. Kiderült, hogy még a kertemben is nő! Bár előre bevásároltam fájdalomcsillapítóból és izomlazítóból, egy szemet sem kellett bevennem a gyógynövények használata mellett. Háromszor egyet szedek naponta és amennyit lehet, mozgok, ellátom a háztartást és a kertben is sokat sétálok. A gyógynövénykivonatok mellett még sok kollagént is tartalmaz, ami jót tesz az ízületeknek és a bőrnek is, ennek külön megörültem. Gyuri találta nekem az interneten, már megérte, hogy megtanítottam neki a webet használni! Szerencsere az összes egyéb ízületi fájdalmamat és gyulladásomat is meggyógyította, hosszú idő óta először, minden fájdalom nélkül tudok énekelni és táncolni a színpadon, magassarkú cipőben! Az utóbbi időben már olyan térdfájdalmakat okozott a viselése, hogy egy alkalommal majdnem leestem a színpadról. Na ennek egyszer és mindenkorra véget vetett az Ibolya receptúrám!

– Miként élték meg a tavaszi járvány időszakot? Milyen negatív, illetve pozitív hatása volt az Önök életére?

– A műtét előtti várakozási idő rossz volt, szerettem volna túl lenni rajta. Bezárkóztunk, nem jártunk sehova, az unokahúgom és az öcsém hoztak élelmiszert, az ajtónk mellett lévő asztalra raktak le mindent. A gyümölcsöket speciális bio fertőtlenítőben áztattam le, amit lehetett, azt lemostam, amit nem, azt spray-vel fertőtlenítettem. Emellett a lakást is rendben tartottam, mivel akkor nem volt segítségem, hiszen ő is otthon maradt. Én a takarítás során egy gőztisztítót is bevetettem, ezzel is fertőtlenítve a dolgokat. A szállodába néha átmentem körülnézni, ott is megállt az élet. Nem találok rá szavakat, olyan volt, mint egy rossz film. A férjemet egyáltalán nem engedtem ki sehová, ha nekem kellett kimozdulnom, maszkban és gumikesztyűben tettem.

Képesek bocsánatot kérni

– Mennyire tudott a nyár folyamán visszatérni az élet a normál kerékvágásba? Merrefelé jártak, hány fellépésük volt?

– Öt előadásunk volt, amikor már 500 fős rendezvényeket lehetett tartani. Mindenhol nagyon fegyelmezett közönségünk volt, mindenki viselte a szájmaszkot és a szervezők is gondoskodtak a biztonságról. Nagyon jó érzés volt találkozni a rajongókkal és ismét színpadra lépni. Sajnos az összes fesztivál elmaradt, amelyeken felléptünk volna, de elfogadtuk, hogy ez az év most ilyen.

– 40 éve házasok Korda Györggyel. Társak a magánéletben és a színpadon egyaránt. Mi az együttműködésük alapja, az együtt elért sikereik titka?

– Egy műsorban találkoztunk, ahol duettet énekeltünk. Aztán egyszerűen maguktól működtek köztünk a dolgok. Minden adta magát, sosem beszéltünk arról, hogy mit hogy kéne csinálnunk, csak megtörtént.

– Mindig egyetértés van Önök között? Vitás kérdésekben kinek a szava dönt? Mi a módszerük a konfliktusok elsimítására?

– A nagyobb döntéseket mindig közösen hozzuk meg, például az üzleti életben, vagy akár a régi házaink eladásának esetében, egyébként én mindig engedek, pedig Oroszlán vagyok, de ha Gyuri belátja, hogy tévedett, azonnal jön és elnézést kér. Képesek vagyunk a másiktól bocsánatot kérni. Lehet, hogy puffogunk egy pár percig, de utána mintha elvágták volna az egészet. Nem tartogatjuk magunkban a haragot, másnapra pedig sosem visszük át. Nem tudunk annyira haragudni egymásra, nincs miért. Az a legfontosabb, hogy az ember szereti a másikat. Az igazság az, hogy van egy fogadalmunk is, hogy bármin összeveszünk, 10 perc múlva ki kell békülnünk.

Nem harcol a sorssal

– A hivatásában milyen elért eredményére a legbüszkébb?

– Szólista sok van itthon, de duettel ennyi éven át csak mi maradtunk színpadon. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy még mindig a pályán vagyunk és szép az életünk.

– Úgy érzi, minden álma és vágya teljesült vagy van valamivel kapcsolatban hiányérzete?

– Az a fajta ember vagyok, aki nem harcol a sorssal. Hiszek a sorsszerűségben, nem rágódom dolgokon, hogy mi miért történt. Amit nagyon akartam, az sikerült.

– Mit tart élete legnagyobb tanulságának?

– Nagy dolognak tartom, ha valaki be tudja látni, hogy hibázott és ebből képes tanulni. Én ilyen ember vagyok. Elkövettem hibákat, de mindből levontam a következtetést.

– Milyen terveik vannak az év hátralévő részére, illetve a következő évre?

– Már nem zárkózom be annyira, tudom, hogy hajnalban kell a közértbe menni, mert akkor van a legnagyobb tisztaság. Gumikesztyűben és maszkban bevásárolok. Amint lehet, ismét szeretnénk 500 fős koncerteket csinálni, elméletileg november 13-án lenne az első. Abban bízunk, hogy a jövő évtől már minden jobb lesz, addig pedig tesszük a dolgunkat, de nagyon odafigyelve.

Budai Klára