Czető Roland: „Több időt tölthetek azokkal, akiket szeretek”

  06 May 2020

  • Czető Roland neve bizonyára sokak számára ismerősen cseng. Ő napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínésze, sokoldalúságáról szinkronszerepeinek széles skálája is tanúbizonyságot tesz.

– Hogyan éled meg a mostani helyzetet? Mivel telnek a napjaid, milyen stratégiád van arra, hogy átvészeld a koronavírus-járvány nehéz időszakát?

– Nem túlzás azt mondani, hogy soha eddigi életemben, az elmúlt 30 évben nem volt ilyen! Tulajdonképpen, mióta az eszemet tudom azóta színházban, szinkron stúdióban, vagy a kamerák előtt töltöttem az életem nagy részét, és mindig úgy gondoltam hogy több lábon állok… Végeztem az Általános Vállalkozási Főiskola nemzetközi tanulmányok szakán, hogy legyen valamilyen „civil” lehetőségem is, de a művészeti ágazaton belül is úgy gondoltam hogy a színház, a televízió és a szinkron különálló lábak… Erre egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag egyszer csak megszűnt mindegyik, kihúzták a lábam/lábunk alól a talajt. Természetesen pontosan értem, megértem, hogy miért történt mindez, ugyanakkor mégis egy olyan szituációt eredményezett, amelyre legfeljebb csak legrosszabb szcenárióként tekintettem. Így az első pillanatokban rettenetesen rémisztő volt. Hirtelen annyi szabadidő szakadt rám, amennyiről persze oly sokat fantáziáltam, de sose volt valós lehetőség, hogy megkapjam, így amolyan plátói vágyódás volt. Aztán persze szépen lassan az ember adaptálódik a helyzethez, meg lehet csinálni akár a ház körül, akár más területen olyan elmaradásokat, amiket korábban nem volt lehetőség. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, már többször elmondtam, hogy én még soha életemben nem „dolgoztam” egyetlen percet sem, hiszen olyasmit csinálhatok a megélhetésért, amiben örömömet lelem, így tulajdonképpen a hobbim a munkám. Így nemcsak a munkám az, ami „megszűnt”, hanem a hobbim is. Másfelől viszont, most több időt tölthetek azokkal, akiket szeretek, persze szigorúan a #MARADJOTTHON jegyében. A kislányommal és a párommal így most több időt lehetünk együtt, ami nagyon jó. Végre van egy kis időnk a konyhában is tüsténkedni, és például életemben először sütöttem kenyeret, zsömlét, kiflit. Van egy kis idő az erkélyen kertészkedni és csinosítgatni a lakást, ahova nem olyan rég költöztünk be a kedvesemmel. Kifejezett stratégiám a túlélésre nincs, a lehetőségekhez képest a legkevesebbet járunk közösségbe, és próbáljuk betartani mindazt, amit kérnek tőlünk.

A szinkronban is működik a home office

– A színházak bezártak, de mennyire tudnak működésben maradni a szinkronstúdiók, illetve milyen módon tudnak elkészülni a televíziós műsorok?

– A színházak, pontosabban a tömegrendezvények az elsők között voltak, amelyeket betiltották. Ez szerintem teljesen érthető! Azonban arra kérték az embereket, hogy aki teheti maradjon otthon, így a Szinkron Alapszervezet a helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérve, az ipar dolgozóinak egészségét előtérbe helyezve ajánlásokat tett a vírus terjedésének kockázatának csökkentésére. A fokozódó helyzet azonban elkerülhetetlenné tette a szinkronstúdiók átmeneti bezárását is. Szerencsére a legtöbb csatorna rendelkezik annyi előnnyel, hogy néhány hét kiesést a nézők adott esetben nem érzékelnek. Ezt követően több fronton is elindult a „helyzet javítása”, egyfelől megpróbálták amolyan home office-ba áthelyezni az ott elvégezhető munkákat, amennyiben a résztvevők rendelkeznek a megfelelő pl. technikai feltételekkel. Persze, ez nem minden műfajban, minden produkciónál oldható meg, sőt talán kisebb azoknak a köre, amelyeknél ez kivitelezhető, de például a hangalámondásos dokumentumfilmek ilyenek, és legalább így munkát biztosít a módszer az iparág szereplőinek, és lehetőséget a szinkronizált tartalom eléréséhez a fogyasztók részéről is. A másik út pedig a szinkronstúdiók sterilebbé, biztonságosabbá tétele annak érdekében, hogy a munka a lehető legminimálisabb kockázatok mellett folytatódhasson. A televíziós produkció készítéséről sajnos elsőkézből nincs információm, hiszen december végével megszűnt a FEM3 Café műsora, az Építkezők indulása pedig sajnos meghiúsult a vírushelyzet miatt, azonban biztos vagyok benne, hogy azok, akik most is dolgoznak a kamera bármelyik oldalán, minden óvintézkedést megtesznek, hogy ne legyen baj. Mi pedig az Építkezőkkel nagyon várjuk, hogy ismét neki láthassunk a forgatásoknak!

Változatos feladatok

– Gyermekkorod óta az életed része a szinkron, talán nem túlzás azt mondani, hogy második otthonod a szinkronstúdió. Milyen jellegű szinkronfeladatok állnak hozzád közelebb?

– A feladatoknak leginkább a színészeti része az, amihez hozzá tudok szólni, rendezőnek, hangmérnöknek, vagy vágónak biztosan csapnivaló lennék… De a viccet félretéve nagyon szeretem a kihívásokat, és igyekszem minden helyzetben a tőlem telhető legjobbat nyújtani.

– Mit szeretsz a szinkronizálásban?

– Mindent! Olyan régóta a minden napjaim szerves része, hogy tulajdonképpen tényleg a második otthonom, így el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Nagyon szeretem például a változatosságát. Előfordul, hogy délelőtt 10.00-ig elpusztítom a világot, megmentem a hercegnőt, esetleg új ismereteket szerzek és adok át egy dokumentumfilm keretében pl. a sünökről, majd kicsivel később, akár dalt énekelek egy Disney produkcióban.

– Volt olyan feladatod, amivel az átlagosnál többet küzdöttél? Mi számít nehéz feladatnak a szinkronban?

– Szerintem minden munka más és más szempontból kihívás. A legnehezebb általánosságban talán az, hogy az egyre romló körülmények dacára az ember továbbra is a lehető legmagasabb színvonalon végezze a munkáját. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy minden szerepben találjunk valamilyen kapcsolódási pontot, ami nyomán fel lehet építeni a figurát, legyen szó egy egész estés mozifilm főszerepéről, vagy akár egy sorozat kisebb – de esetleg annál fontosabb – mellékszereplőjéről. Még a sokak által pusztán „brazil szappanoperaként” általánosított sorozatok is komoly odafigyelést és precíz munkát igényelnek.

Interaktív műsor

– A szinkron mellett színpadon is láthattak a nézők különböző szerepekben, illetve a televízió képernyőjén, műsorvezetőként is találkozni lehet veled, a TV2-n futó Építkezők című műsort vezeted. Mi a küldetése ennek a műsornak, milyen személyes célok motiválnak ebben a szerepkörödben?

– A célkitűzésünk az építőipar különböző innovációit, újításait, perspektíváit könnyed, befogadható formában a nézőkkel megismertetni, közelebb hozni ezt a világot azoknak, akik kevésbé jártasak, de közben nagy hangsúlyt fektetünk a szakmaiságra, hogy az ipar szereplői is hasznos ismeretekhez jussanak. Nagyon fontos számunkra, hogy interaktív legyen a műsor, az emberek bármikor kérdezhetnek, hozzászólhatnak az aktuális témákhoz az elérhetőségeken, így alakítva tulajdonképpen azok tartalmát.

– Milyen terveid, álmaid vannak a közeli vagy a távoli jövőre vonatkozóan, akár a hivatásod, akár a magánéleted területén?

– Elsősorban remélem, hogy ez a jelenlegi helyzet a lehető leghamarabb rendeződik és a világ túljut ezen a krízisen. Aztán pedig szeretném továbbra is folytatni a hobbimat, ami történetesen a munkám is egyben.

Budai Klára

Fotó: TV2