– Mi vezetett a zenekari létből a szóló irányába?
– Amikor elkezdtem komolyabb lehetőségek után kutatni, és rátaláltam Tomira – akivel aztán megalapítottuk a Latency-t -, még csak eszembe se jutott, hogy szólóban induljak el. Nem ismertem a zeneipar működését, nem voltak kapcsolataim, kicsit ijesztőnek tűnt volna egyedül nekivágni. Viszont egyrészt éreztem, hogy lesz egy ilyen ága is a zenei karrieremnek, másrészt vágytam arra, hogy olyan dalokat is előadjak, amikben igazán ki tudom énekelni a lelkemet, és nem feltétlen kötik meg a kezemet a pop műfaj jegyei. Elkezdtem feldolgozásokat készíteni, eleinte egy szál zongorával, majd idővel, ahogy fejlődtem a zenegyártásban, ezek is egyre kidogozottabbak lettek. Ahogy haladtunk a zenekarral, felbátorodtam, szereztem egy kis tapasztalatot, és megértem rá, hogy szólóban is elinduljak.
Lélekből ír és énekel
– Hogyan mutatnád be ezt a két számot? Mi volt a célod, a mondanivalód az elsővel és mi a másodikkal?
– Az első felvételem, a „Kell még fény” eredetileg egy szerelmes dalnak készült. Egy jóbarátom, Biksi Gábor – akit sokan a Cloud9+ kapcsán ismerhetnek – segített nekem a produceri munkájával. Emlékszem, tél volt, amikor elkezdtük felépíteni a zeneszám vázát, és nálam volt a labda, hogy írjak hozzá egy ütős csellószólót. Próbálkoztam is, de valahogy nem éreztem az igazinak, bármit is alkottam. Abbamaradt a folyamat, majd egy évvel később egyszer csak gondoltam egyet, és elővettem újra. Ekkor már egyáltalán nem tetszett a szöveg sem, nem tudtam vele azonosulni, hiszen már rég nem volt aktuális számomra. A refrén kivételével átírtam az egészet, és egy új mondanivalót adtam neki. Egy nap alatt megszületett a szerzemény a cselló betéttel együtt, szinte megírta önmagát – mondanom sem kell, sokkal jobb lett, mint a korábbi verziója! Az új jelentésében nem a szerelemről énekelek, hanem az életkedvemről, a hangulatingadozásaimról. A „Lehetetlen” megszületésekor azt hittem, a férfiakkal való kapcsolatomról írtam. Megpróbáltam kívülről szemlélni magamat, hogy rájöjjek, mit csinálok rosszul, hogy nem tudok kötődni senkihez, nem tudok komoly kapcsolatot kialakítani senkivel, mégis elismerésre vágyom, és élvezem, ha megkapom ezt a figyelmet. Tudtam, hogy az én fejemben lehet valami gond. Most, hogy fél évvel a megírása után átgondoltam a helyzetet, jöttem rá, hogy valószínűleg azért kerestem ezt az elismerést másoktól, mert én magamnak nem adtam meg.
– Hogyan fogalmaznád meg a rád jellemző zenei stílust? Hogy érzed, megtaláltad már önmagad a zenében vagy tart még az útkeresés?
– A „Kell még fény” megalkotásánál még úgy gondoltam, hogy nekem kell lennem a „csellós lánynak”. Akartam valami mást mutatni az eddig megszokott popszámoktól, és ehhez ez a hangszer jó ötletnek tűnt, de rájöttem, hogy ez csak akkor különleges, ha nem használom minden dalomban. Nehéz kérdés, hogy mi az én stílusom, mert annyi mindenben el tudnám képzelni magam. R&B, pop, jazz, blues, house – de igazából miért is kéne választanom? Jelenleg írom, ami jön, énekelek úgy, ahogy éppen érzem, és bízom benne, hogy idővel kialakítok valami teljesen egyedi hangzásvilágot, amit, ha meghallanak az emberek, egyből tudni fogják, hogy “Á, igen, ez Heidi Albert!”
Ősöktől eredő művésznév
– A dalszövegeidet is te magad írod. Általában mi alapján választasz témát és mire törekszel a megfogalmazásuk során?
– Én csak olyan témákról tudok írni, amik adott időszakban foglalkoztatnak engem, és általában igyekszem ködösebben, kevésbé konkrétan fogalmazni, hogy minél könnyebben tudjanak vele mások is azonosulni. Most próbálok ráállni arra, hogy ne feltétlen a depresszív részét fogjam meg a dolgoknak, és bármilyen nehézségről is legyen szó, az adott dalnak a végén mégis pozitív kicsengése legyen, hiszen ezek nemcsak nekem, hanem mindenkinek íródnak. Annyi negatív hatás éri az embereket nap mint nap, szeretném, ha az én zeném feltöltené őket. Hatást szeretnék elérni.
– Bognár Andrea a hivatalos neved. Miért döntöttél úgy, hogy művésznevet veszel fel és miért éppen erre esett a választásod?
– Ez a zenész identitás számomra olyasmi, mint amikor elképzeljük, milyenek szeretnénk lenni, kitaláljuk és megalkotjuk. Ehhez pedig egy új név kell, amit mi adunk magunknak. Olyan művésznevet szerettem volna, ami könnyen megjegyezhető és nemzetközileg is érthető. A személyes eredet és a mély jelentés is fontos volt, így végül a nagymamáim neveiből kevertem össze, az egyikük vezetéknevét (Albert Ilona) és a másik keresztnevét (Boldizsár Hedvig) használva.
Különleges hangszerek
– A zenéidben különleges hangszerek is szerephez jutnak, mint például a handpan. Mi vonzott abban a hangszerben és mennyire könnyű vagy éppen nehéz szakszerűen megszólaltatni? Milyen egyéb hangszerek állnak még közel hozzád?
– A bátyám alapító tag Magyarország első handpankészítő műhelyénél, a MAG Instruments-nél. Jó ideje készít ilyen csodahangszereket, nekem mégis csak egy éve kattant be a dolog. Eleinte talán nehéz a megszólaltatása, de amint ráérez az ember, egyből tud rajta zenélni, hiszen minden hangszer egy adott skálára van behangolva, nem lesz olyan hang, ami ne illene bele a dallamba. Imádom az egyediségét, és azt, hogy a popban mennyire ritkán használják. Bár alapból ez egy meditatív, spirituális körökben elterjedt hangszer, én lehetőséget látok benne, amivel még különlegesebbé tehetem a hangzásvilágomat. Abban is hiszek, hogy semmi sem történik véletlenül, és ha az élet így hozta, hogy ennyire adott számomra ez az eszköz, használnom kell. Így vagyok a csellóval is. Klasszikus csellót tanultam kilenc éves korom óta, és bár még mindig ugyanabba a zeneiskolába járok, ahol ezt elkezdtem, azóta már játszunk könnyűzenét is, és felvételiztem jazz-ének és jazz-zongora szakra is. A zenei képzettségem fejlesztése nálam egy olyan dolog, amit muszáj megadnom magamnak, erről az egyről sosem fogok lemondani, legyen bármennyire is szűkös az időbeosztásom. Létfontosságú, különben megőrülnék, ennyivel tartozom magamnak.
– Milyen terveid, feladataid vannak az őszi/téli hónapokra?
– Jelenleg a zeneírás áll nálam középpontban, szeretnék kihozni minél több saját számot, hogy jövő nyáron elkezdhessek koncertezni. A Latency-vel pedig most kezdjük el összerakni a show-t. Már kétévesek vagyunk, de a COVID miatt még nem volt túl sok lehetőségünk fellépésekre, így ez egy teljesen új és izgalmas folyamat lesz számunkra.
Budai Klára
