■ Kerényi Miklós Máté a magyar színházi élet meghatározó alakja, akinek tehetsége és sokoldalúsága évtizedek óta lenyűgözi a közönséget. Munkássága a színház iránti mély szenvedélyt és a közönség iránti elkötelezettséget tükrözi, valamint azt a vágyat, hogy a művészet által értékeket közvetítsen és gondolatokat ébresszen.

– A Madách Színház egy újabb zenés darabban osztott rád főszerepet, a „Gyalogcsillag” című mesedarabban, amelynek december 7-én lesz a bemutatója. Mit gondolsz, mi teszi különlegessé Csukás István művét a gyermekek és a felnőttek számára?

– Hálás vagyok Szirtes Tamásnak, a Madách Színház igazgatójának, hogy gondolt rám ebben az új produkcióban. Ez egy nagyon érdekes és izgalmas mese, de azon túl egy zseniális zene is született hozzá Gulyás Levente tollából. Egy gyönyörű világot álmodott meg Vaszilenko Eugenia, a darab rendezője, akinek ugyancsak sokat köszönhetek, ugyanis ő javasolt engem a Fecskefiú szerepére. Rengeteg olyan témát érint a cselekmény, ami azt gondolom, mind az óvodásoknak, mind a kisiskolásoknak hasznos lehet. Egyebek mellett arra is rávilágít, hogy miként kellene nekünk, embereknek egymáshoz viszonyulnunk, és hogyan lenne érdemes élni az életünket. Szeretem ezt a fajta színjátszást, és bízom benne, hogy sokáig fogjuk játszani ezt a csodálatos, zenés gyerekelőadást.

– Milyen élményt nyújt számodra gyerekeknek játszani?

– Azt szokták mondani és én is úgy érzem, hogy sok szempontból a gyerekek a legigazabb közönség. Ha valami nem tetszik nekik, azt látod rajtuk, nyilvánosan fogják unni, beszélgetnek közben. Viszont, ha valami leköti őket, akkor százszázalékosan megkapod a figyelmüket. Ha jó gyerekelőadást hozunk létre, akkor egy igazán hálás közönséggel találjuk szemben magunkat. És azt is fontosnak tartom, hogy egy gyerekelőadás ne csak egy szimpla előadás legyen gyerekeknek, hanem olyan, amiben valamit tudunk adni, tanítani a jövő nemzedékének.

Újra együtt a csapat

– Hogyan éled meg, hogy közel húsz év után jövő év elején újra összeáll az Oltári srácok csapata egy utolsó koncertturné erejéig? Ráadásul az eredeti szereposztásban, Dolhai Attilával, Serbán Attilával, Mészáros Árpád Zsolttal, Szabó Dáviddal – és veled együtt. Mit jelent számodra ez a visszatérés?

– Jó pár éve dédelgetett álmom volt, hogy valahogy összehozzam újra a fiú­kat, és megcsináljuk újra az előadást, ami azt gondolom, hogy bár nem játszottuk több évtizedig, de mégis valamilyen szinten ikonikussá vált, főleg a rajongóink számára. Árpi 50. születésnapján, amikor nosztalgikus hangulatba kerültünk, úgy éreztem, eljött a pillanat. Ezt követően felhívtam mindenkit, akivel együtt szerepeltünk a darabban és hosszabb-rövidebb beszélgetés után kivétel nélkül igent mondtak a felvetésemre. Serbán Attila barátom, kollégám úgy fogalmazott, hogy ő azért is örül ennek, mert ez az országos koncertturné egy jelentős esemény lesz az életünkben. Később, amikor visszatekintünk, biztosan meghatározó emlékként őrizzük majd.

– A darab premierje óta eltelt idő alatt sok minden változott. Hogyan látod most a karaktered, Juan személyiségét, és mi maradt meg az eredeti élményekből?

– Természetesen borzasztó sokat változtunk azóta mindannyian, sőt, a világ is. Mások ma már a nézői igények, és ma az előadást is más formában tudnám elképzelni. Mi azt szerettük volna, ha az eredeti formáját kapja meg, emellett lényegesnek tartjuk azt is, hogy a mai énünkre és világunkra reflektálva állítsuk újra össze. Ehhez mérten eszközöltünk apróbb változtatásokat benne. Egyébként pedig ugyanúgy végig fogjuk táncolni az egész előadást, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt tettük, és igyekszünk azt a fiatalos lendületet is maximálisan megtartani.

– Az Oltári srácok annak idején óriási közönségkedvenc volt, igazi koncerthangulatot teremtett. Szerinted mi az, ami miatt ennyire népszerű volt, és mitől lett ennyire ikonikus a magyar musical színjátszásban?

– Akkoriban nem volt divat a színházakban, hogy koncert jellegű előadásként adjanak elő bármilyen musicalt, és ennek akkor úttörői voltunk Magyarországon. Viszont a fiúkból álló együttesek a pop szakmában nagyon is jelen voltak, mint például a Back Street Boys, az NSYNC és a többiek. Számunkra is hatalmas élmény volt belebújni egy ilyen fiúcsapatnak a bőrébe, és ettől egy olyan közvetlen kapcsolat jött létre a nézők és köztünk, ami a színházban egyáltalán nem volt megszokott. Szerintem az előadás sikerességét az a hihetetlen szimbiózis adta, amelyben együtt tudtunk működni a közönséggel.

Értékek mentén

– Színészként mit gondolsz, mennyire elsődleges, hogy egy darab tanítson, ne csak szórakoztasson?

– Felnőttek esetében azt értékelem leginkább egy darabban, ha egyszerre képes szórakoztatni, kikapcsolni, és egy gondolati utazásra hívni. Fontos számomra, hogy a néző olyan érzésekkel vagy gondolatokkal távozzon, amelyek tovább foglalkoztatják, és amelyekkel még egy ideig elidőzhet magában. Gyerekelőadásokban pedig tényleg az a jó, ha valami olyat kapnak a kicsik, amit hasznosítani tudnak az elkövetkezendő éveikben, amitől egy kicsit másképp látják adott esetben az osztálytársukat, valami olyat tanulnak belőle, ami hozzátesz az ő kis életükhöz.

– Az évek során sokféle szerepben megmutatkoztál már. Van olyan karakter, amely különösen közel áll a szívedhez?

– Mindig azokkal a szerepekkel álmodom, amelyekkel aktuálisan foglalkozom. Ezek jelenleg az Oltári srácok, és abban Juan, a Gyalogcsillag Fecskefiúja, illetve most kezdjük el próbálni a Libikóka című kétszerepős keserédes színdarabot az Art-Színtérben Kardffy Aishával. Mindhárom egy teljesen más típusú feladat, más és más színészi attitűdöt igényel, ami felettébb izgalmas számomra.

Színes feladatok

– Van-e olyan műfaj vagy szerep, amit még nem próbáltál, de mindenképpen szeretnél a jövőben?

– Úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon szerencsés vagyok, mert játszottam prózai előadást, operettet, musicalt, operában is szerepeltem már, tulajdonképpen a műfajokat már keresztül-kasul kipróbáltam, és mindegyikben jól éreztem magam. Egy kicsit az is motivált mindig, hogy ne csak egyféle dolgot csináljak, ne csak egyféleképpen nyúljak a színház világához. Az új szerep, amelyre komoly kihívásként és hatalmas izgalommal tekintek, nem más, mint az első rendezésem bemutatója áprilisban. Ez a különleges kétszereplős előadás Szulák Andrea és Kardffy Aisha kiemelkedő játékával kel majd életre.

– Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?

– Egyelőre szeretném túlélni azt az időszakot, amikor egyszerre három darabot próbálok, illetve lesz még egy beugrásom a Mirandolina című, már futó előadásban. Jelen pillanatban négy különböző szövegkönyv fekszik az asztalomon, és hol az egyikhez, hol a másikhoz nyúlok. Közben készülök a rendezésre is, aminek a szövegkönyvével ugyancsak foglalkozom. Hosszabb távú terveim között pedig az szerepel, hogy egy boldog és kiegyensúlyozott életet éljek, amiben egyensúlyban van a család és a munka. Ez a fő célom.

Budai Klára