Komolyabbra fordult Istenes Bence merénylete Karmatronic ellen

  05 Jul 2013

<![CDATA[STM_4514 
Felrúglak a Holdig! – mondta ezt egykor Istenes Bence barátjának Karmatronicnak.Ezen kijelentése nem csak egy egyszerű fenyegetés volt, ugyanis ha a Class FM népszerű műsorvezetője lesz az első helyezett az AXE Apollo Űrakadémia kiválasztásán, akkor, ha nem is a Holdig, de az űrbe eséllyel kijuthat majd.
A műsorvezetőként és zenei producerként ismertté vált Karmatronic, a mai napon egy rendészeti kiképző központban tette próbára állóképességét; kiképzőtisztek segítségével hajtotta végre a rendészeti kiképzőbázis pályáját.
– Sejtettem, hogy kemény lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire- mondta Karmatronic, aki több ízben is végrehajtotta a feladatokat. – Amikor erről az egészről beszélgettünk Bencével, magam sem gondoltam volna, hogy most itt leszek, ráadásul ezen kampány kapcsán találkozhatok egy akkora történelmi személyiséggel is, mint a neves űrhajós, Farkas Bertalan, aki tiszteletét tette ezen eseményen. Én már ezzel a találkozóval is nyertem, bármi történik a továbbiakban.
– Most találkoztam először Karmatronickal – kezdte az első magyar űrhajós – de az rögtön kiderült számomra, hogy elszánt és látszik benne a tűz. Természetesen az állóképesség is nagyon fontos egy jövőbeli űrutazónak, de még talán ennél is fontosabb a pszichés és lelki felkészültség. Egy biztos, ha sikerül megnyernie ezt a versenyt, és feljut a világűrbe, még jobb zenéket fog szerezni, mint eddig.
Természetesen az ötletgazda, Istenes Bence is részt vett ezen a megmozduláson, egyetlen dolgot sajnált mindössze, hogy sérülése miatt nem tudta kipróbálni ő is ezt az akadálypályát. – Irigykedve néztem a srácokat, ahogy kúsznak-másznak a földön, és legszívesebben én is velük tartottam volna, de így én voltam a pálya szélén a legaktívabb szurkolójuk. Ennél már csak akkor leszek irigyebb, ha a barátom tényleg hőssé válik és én nem kísérhetem el az űrbe – nevetett az X-Faktor műsorvezetője.]]>

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *