Az év eleji elvonulás, közös alkotás eredményeként szeptember elején megjelent a csapat talán eddigi legszemélyesebb hangvételű albuma „Hol marad az én történetem” címmel. Az anyag születésének körülményeiről és az elmúlt időszakban megélt személyes tapasztalatairól, élményeiről Lábas Vikivel beszélgetünk.
– Hogy telt az idei évetek, mennyire volt mozgalmas, milyen feladataitok voltak, milyen újdonságokkal jelentkeztetek?
– Fonyódon, a Balatonon indítottuk az év elejét, és tavasszal be is fejeztük Toldi Miklós producer barátunkkal a negyedik nagylemezünket a „Hol marad az én történetemet”, ami szeptember elején jelent meg, és talán az eddigi legszemélyesebb anyagunk lett. Amint lehetett koncertezni, hátunkra vettük az országot és körbe klubboztuk, majd fesztiváloztuk a nyarat. Klipeket forgattunk, új dalokat hoztunk ki az új lemezről és egy új taggal is bővült a zenekar Bejan Norbi zongorista személyében, így friss energiákkal pakoltuk bele a kilométereket a dalainkba. Hétévesek lettünk, így talán elmondhatom, hogy a csapatunk mostanra ért igazán össze és egy családként tudtuk ezt az évet is abszolválni. A zenekaron kívül is sok projektben vettünk részt, együttműködtünk másokkal, szóval ugyanúgy kerestük az új kihívásokat, mint eddig.
– Miként zajlott tavasszal a közös munka? Mennyire volt hatással a születő dalok hangulatára, zenei világára, tartalmára az akkori közeg?
– Az album nálunk, Fonyódon készült a nappalinkban, így a Balaton hangulata teljesen átszövi a dalok miliőjét, hiszen beleszól a madárcsicsergés, a szomszéd fűnyírása, a kutyaugatás a felvételekbe. Van olyan dal, amit a nagypapám régi pianínóján játszottunk fel, ami már hamiskás és a parton is rögzítettünk vízcsobogást. Talán ezektől a hatásoktól lett még intimebb ez a lemez. Nem adta olyan könnyen magát, hiszen nagyon sok időnk volt gondolkodni, ezáltal pedig elbizonytalanítottuk és megkérdőjeleztük magunkat mindenben, ahogy ezt az album címe is sugallja. Nem szerettünk volna karantén dalokat írni, maradtunk a saját tapasztalataink és élményeink megfogalmazásánál, és azoknál a témáknál, amik foglalkoztattak minket ebben az időszakban.
Fontos, hogy belülre is figyeljünk
– A Margaret Island dalainak többsége kezdetektől a lélek fejlődési folyamatairól szól. Felelős közszereplőként, énekesnőként mikről tartasz fontosnak manapság beszélgetést, gondolkodást kezdeményezni?
– Már nagyon unom, hogy a közösségi oldalak jó része egy felületes reklámfelületté vált, kevés a valós személyes/emberi tartalom a posztok mögött. Furcsa, hogy az emberek azt gondolják, ha nem posztolsz, akkor nem is történik veled semmi. Jó lenne, ha kevésbé lennénk a social media függői.
Lényegesnek tartom a mentálhigiénét, ami most már itthon is kezd egyre divatosabb lenni. Itt is fontos megtalálni egyénre szabottan, hogy kinek mi a legjobb. Én minden nap jógázom, meditálok, szeretnék a jövőben megtanulni festeni és többet írni, nemcsak dalszövegeket. A készülő új klipünknek köszönhetően lett egy új szerelmem is, a kortárs tánc, amire még nem tudom, hogyan tudok időt szakítani, de annyira jó terápiás hatással van rám, hogy nem szeretném elengedni ezt a vonalat sem. Jó lenne arra koncentrálni mindenkinek, főleg az elmúlt időszak után, hogy mi történik belül, milyen jelzéseket ad a testünk, mi is igazából a testtudat, hogy a gondolatainknak milyen ereje van, és ha magunkkal rendben vagyunk, akkor másokkal is rendben leszünk.
– Kevés előadó annyira önazonos, mint te. Nincs külön színpadi arcod, ugyanazt a Lábas Vikit láthatjuk rivaldafényben a koncerteken, mint akivel hétköznapokon találkozhatunk…
– Szerintem én egy olyan ember vagyok, aki közel áll a természethez, együtt tud rezegni vele. Sokszor túl őszinte vagy mások számára értelmezhetetlen gondolkodású, de önazonos vagyok. Kiskorom óta határozott elképzelésem van a dolgokról és rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, de a véleményemet és az azzal járó esetleges konfliktusokat mindig is vállaltam. Szerencsés vagyok, mert a munkám igazából én vagyok és ezért nem kell semmiféle álarcot öltenem, csak magamat adnom.
Szereti a kihívásokat
– Hogyan fejleszted magad akár szakmai téren, akár a civil életedben?
– Az elmúlt 10 évben folyamatosan jártam énektanárhoz, kivéve az elmúlt néhány hónapot, de ismét feltámadt bennem a vágy, hogy új technikát sajátítsak el. Viszont úgy érzem, most kicsit mást kell kihoznom magamból. A nyelvtanulás mindig ott van, mint kikapcsolódás, az olvasás, a testem trenírozása, nagyon megszerettem az akupunktúrát is és szeretnék pár év kihagyás után újra pszichológushoz is járni. Szeretem a kihívásokat és szeretek komforton kívül mozogni, feszegetni a határaimat és az adrenalint sem szeretem megvonni magamtól. Szóval keresem a lehetőségeket, hogy ezeket a felszabadító érzést nyújtó pillanatokat minél gyakrabban megélhessem.
A civil életemben igyekszem minél több minőségi időt tölteni a barátaimmal, szeretteimmel. Illetve, ami még fontos, hogy nem szeretnék folyamatosan ugyanúgy gondolkodni, hanem mindig megpróbálni mindent másképp is szemlélni. Ezért az utazásnak, a világjárásnak is kiemelt szerepe van az életemben.
– Hogyan fog telni az év hátralévő része és milyen terveitek vannak 2022-re?
– Nagyon sűrű a beosztásom, most épp a „Senki nem felel” című dalunkhoz forgattunk le egy videoklipet, amiben egy kortárs balett-táncossal táncolunk, így elég sokat kellett ingáznom Budapest és Szeged között. Közben életemben először fogok énekelni karácsonyi dalt gyerekkórussal egy nagy magyar karácsonyi filmhez és részt veszünk még pár, számunkra fontos jótékonysági gyűjtésben is. Természetesen mindemellett járjuk az ország klubjait az új lemezünk dalaival és még egy gyerek darabban is feltűnök majd Mikulás környékén a MüPa jóvoltából.
Budai Klára
Fotó: Földi Ádám