Berlinben zajlott múlt héten a BILD100 gála, amely Németország 100 legbefolyásosabb embereit hozza össze egy különleges eseményre, ahol a meghívottak között volt Leslie Mandoki, a nemzetközileg elismert zenész, producer és a Mandoki Soulmates vezetőjeként kiemelkedő művészi és társadalmi szerepvállalásával vált a világ egyik legmeghatározóbb művészévé. Leslie magyar származású, de Németországban, Amerikában, Angliában és a világ más különböző pontjain ért el kiemelkedő sikereket, nemcsak zenei tevékenységével, hanem az összetartozás, és politikai szerepvállalásával is jelentős hatást gyakorol.Az eseményen politikai és kulturális vezetők is jelen voltak, mint például Olaf Scholz, Németország kancellárja, Friedrich Merz, a CDU párt elnöke, és barátai is, Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke, Christian Lindner, az FDP pártelnöke, és Lars Klingbeil, az SPD elnöke.
“Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy meghívást kaptam, és részt vehettem ezen a különleges és meghatározó eseményen, ami ismételten egy személyes mérföldkő is számomra. Hálás vagyok mindazért a támogatásért, amit az évek során kaptam, és kapok, első sorban a közönségünktől. Számomra rendkívül fontos, hogy sokan osztoznak velem abban a vízióban, hogy az emberség és a művészet ereje képes hidakat építeni különböző kultúrák, generációk és nézetek között. Hiszem, hogy csak így teremthetünk egy olyan világot, ahol szabadságban és békességben élhetünk egymás mellett, függetlenül a különbségeinktől. Köszönöm mindenkinek, aki ezen az úton mellettem áll, és támogatja ezt a közös célt.” – mondta Leslie meghatódottan a gálán.
Pályafutása nemcsak zenei tehetségéről szól, hanem egy mélyen átgondolt életről, amelyben a művészet összefonódik a társadalmi felelősségvállalással, mindez a béke és a szabadság jegyében. Életét kockáztatva menekült a kommunista diktatúra elől Nyugatra 1975-ben. Ezt követően Németországban, Angliában és az USA-ban kezdte meg kimagaslóan sikeres zenei karrierjét, több mint 40 éve megalapította a világhírű Red Rock Stúdiót, amely Európa egyik legnagyobb stúdiója. Olyan szupersztárokkal dolgozott, mint Phil Collins, Lionel Richie, Bonnie Tyler, Chaka Khan…stb… és olyan projektek kapcsolódnak hozzá, mint a Disney-filmzenék: Mackótestvér, Tarzan (Phil Collins – „You’ll Be In My Heart” – Oscar- és Golden Globe-díjas), Mulán, Atlantisz, valamint Elton John alkotása, az Irány Eldorádó. Az Audi-Volkswagen csoporttal évtizedek óta szoros kapcsolatban áll, és megannyi ipari és reklámhangzást jegyez. Számos német televíziós műsor zenéit, az FC Bayern himnuszát, olimpiai megnyitó dalokat, sőt Angela Merkel kampányzenéjét is itt alkották meg.
31 évvel ezelőtt megalapította a Mandoki Soulmates nemzetközi supergroupot, a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandáját, a tagoknak mára több mint 35 Grammy díjuk van. A zenekar tagjai között ott van Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (Supertramp). Mandoki kezdeményezése a művészet segítségével hidat épít kultúrák, generációk és politikai nézetek között, az emberiség egységéért emel szót a megosztottság ellen.
Filozófiája szerint a zene univerzális nyelv, amely képes megoldani társadalmi problémákat, és elősegíteni a nyílt párbeszédet. Véleménye szerint a zene nemcsak szórakoztatás, hanem eszköz is, amellyel a szabadságot, békét, emberségességet és egységet hirdethetünk. Aktívan részt vesz politikai és társadalmi vitákban, ahol a művészet erejével próbálja felhívni a figyelmet a globális kérdésekre, a társadalmi igazságosság és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozva. A szabadságért és az emberi jogokért folytatott küzdelmet saját élettörténetével hitelesen képviseli.
Számtalan alkalommal vett részt különböző politikai fórumokon és konferenciákon, ahol a zene szerepéről beszélt a társadalmi változások előmozdításában. A múlt heti gálán való jelenléte is ezt a törekvést tükrözi: itt nemcsak mint zenész, hanem mint véleményformáló is jelen volt, aki képes értékes gondolatokat közvetíteni a kultúrában és a politikában, széles körben elismerik szerepét a kultúra és a társadalom formálásában. Számos kitüntetést és díjat kapott világszerte, amelyben nemcsak zenei munkásságát, hanem társadalmi elkötelezettségét is elismerik. Mindig őszintén osztja meg gondolatait, így áthidalhatóvá válik a művészet és a politika közötti szakadék.
A legutóbbi elismerés ismét bebizonyította, hogy a művészet nemcsak szórakoztatás, hanem a világ formálásának egyik legfontosabb eszköze is. Azok, akik ismerik Leslie munkásságát, tudják, hogy felelősségvállalásban is az élen jár, és képes arra, hogy a kultúra erejével pozitív változásokat indítson el.
A Mandoki Soumates legutóbbi rock és a jazz fúziós albuma is roppant sikeres világszerte, hetekig állt a slágerlisták élén. A Memory Of Our Future a zene univerzális erejét és a múlt tanulságait idézi fel, hogy egy jobb jövőt építsen. Az album a legprecízebb analóg technikával készült, tematikája erősen reflektál a mai világ kihívásaira, és arra buzdít, hogy emlékezzünk a közös múltunkra, miközben bátran tekintünk a jövőbe.