Mai Dal – dalszövegek magyarul

  25 Apr 2021

  • Magyar dalszövegeket népszerűsítő rendezvénnyel várják az érdeklődőket május 25-én a fővárosi Muzikumba. A Mai Dal című kezdeményezéshez kapcsolódva dalszövegírói versenyt is hirdetnek.

A Mai Dal név egy egynapos eseményt és annak felvezető kampányát fedi, amely felhívja a zeneszerető közönség figyelmét a minőségi magyar dalszövegű zenékre. A Muzikumban ismert szövegíró-zenészek kerekasztal-beszélgetés során cserélnek tapasztalatot a szövegek üzenetéről.

A beszélgetésen részt vesz Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár Tesók) és Szendrői Csaba (Elefánt), majd Varga Livius (Quimby, A Kutya Vacsorája) tart előadást a dalszerzés történetéről, hátteréről. A résztvevők az est zárásaként interaktív dalszerző játékon vehetnek részt Egri Bálint színész (Azegrivár) vezetésével, aki egyben a kerekasztal moderátora.

Az alkotás iránt érdeklődőknek lehetőségük van a dalszövegeiket nevezni egy versenyen, amelynek szakmai zsűrije a meghívott előadók egy részéből áll össze. A pályázaton három művet díjaz a zsűri, valamint a beküldött dalszövegeket közönségszavazásra is bocsátják. A díjazottak különböző összetételű ajándékcsomagokat nyerhetnek, a fődíj egy személyes mentoring óra Varga Liviusszal.

Jelentkezni május 15-ig lehet a bit.ly/MaiDalJelentkezes címen (egy ember több művet is nevezhet).