Metzker Viktória: „Sosem előre összerakott dj szettel készülök”

  15 Feb 2021

  • Hazánk egyik legnépszerűbb dj-je Metzker Viktória, neve minden szórakozóhelyre járó ember számára ismerősen csenghet, de a rádióhallgatók is gyakran találkozhatnak vele az éter hullámain.

A tevékenységével kivívta a közönség csodálatát és rajongását, a tavalyi év mindemellett további jelentős szakmai elismeréseket is hozott számára.

– Miért lett belőled dj? Mikor kezdődött az ez irányú érdeklődésed?

– Pici koromtól kezdve zenei beállítottságú voltam, imádtam énekelni, táncolni. Rendszeresen jártam táncórákra és az énekléssel is komolyabban foglalkoztam. 18 évesen megismerkedtem az akkori mentorommal, Dj Juniorral, ő tanított meg a szakma rejtelmeire. Így már egészen fiatalon sikerült „beleszocializálodni” ebbe a közegbe.

– Mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz az elindulás ezen a pályán és elérni azt, hogy sikeres legyél? Hogy tapasztalod, mennyire veszik komolyan a női dj-ket?

– Amennyire egyszerűnek tűnt, annyira kemény munka is volt. 18-19 évesen nagy kihívást jelentett. Az elindulást iszonyatosan sok gyakorlás követte, az önfegyelem és a szakmai alázat elengedhetetlen volt. Nyilván az évek, a rutin, a jó szakmai alapok, valamint a pozitív személyiségem is sokat hozzátett ahhoz, ahol most tartok. Mindig is borzasztóan céltudatos és szorgalmas voltam, ami a hivatásomat illeti, és szerencsére ezt nagyon sok kollegám látta és ezáltal bizalmat is szavazott nekem. Ezt javasolnám egyébként minden pályakezdőnek, fiatalnak (legyen ez fiú vagy lány).

– Mit szeretsz a legjobban a hivatásodban?

– A zene szeretete és a szabadság ötvözete a dj szakma lényege. A magam ura vagyok, én építem az imázsom és azt csinálhatom, amire mindig is vágytam. Mindezt profin kell végezni, hogy maradandó dolgokat alkothassak… legyen az egy zene vagy fellépés emléke számomra és a közönségem számára.

Új dalok készülnek

– A tevekénységed során mi motivál? Mit szeretnél mutatni, átadni az embereknek? Min dolgozol jelenleg?

– Vallom, hogy Magyarországon nincsenek sztárok. Minket nem üldöznek paparazzik, nem lesi egy világ a mozdulatainkat, ennek tudatában így is élem meg a népszerűséget. Emberközelien. Nagyon szeretem építeni a kapcsolatot a közönségemmel személyesen és a social médián keresztül is. Motivál a fellépéseken kapott pozitív energia, illetve a megjelent zenéim után érkező pozitív és negatív kritika is. Jelenleg saját dalokon dolgozunk a kiadómmal, a Magneotonnal. A vírushelyzet miatt most ez a fő projekt.

– A saját bőrödön hogy tapasztalod, egy dj lehet olyan népszerű a rajongók körében, mint például egy énekes, illetve övezi olyan szintű szakmai megbecsülés, mint a zenészeket?

– Szerintem abszolút. Van rengeteg külföldi példa erre, egy Grammy díjas Calvin Harris, David Guetta vagy Tiesto és még sorolhatnám. Hatalmas visszaigazolás volt számomra ennek kapcsán, hogy 2020-ban jelölt az MTV EMA az év legjobb magyar előadója kategóriában, pedig az én fő csapásvonalam az, hogy dj vagyok…az éneklés teljesen másodlagos. De a követőim ezt is nagyon szeretik. Említhetném emellett a közönség vagy szakmai díjakat, amiket az elmúlt években szereztem, ha valaki jó abban, amit képvisel, az meghozza a gyümölcsét előbb vagy utóbb.

A rögtönzésben hisz

– Milyen jellegű bulikat kedvelsz, hova mész szívesebben?

– Minden fellépésén felszabadult vagyok és jól érzem magam. A klub bulinak és fesztiváloknak is megvan a maga varázsa. Viszont talán egy picit a fesztivál fellépések állnak hozzám közelebb, hiszen óriási show és látvány társul egy nagyszínpados bulihoz. Zeneileg is sokkal-sokkal merészebb lehetek mondjuk egy Strand fesztiválon vagy Balaton Soundon.

– Milyen a rád jellemző zenei stílus? Mi alapján állítod össze a szettjeidet egy-egy estére?

– Mindenevő vagyok. Talán ez a legjobb szó rám. Ez a dj szetteken is látszik, folyamatosan figyelem a közönség hangulatát, rezgéseiket és az alapján rögtönzök. Sosem előre összerakott dj szettel készülök. Számomra abban nincs kihívás, és nem is biztos, hogy minden szituációban működne.

– Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek és milyen jellegű elismerésre vágynál még?

– Azt szoktam mondani, mindig van feljebb. Bár szerintem szépen zártam a tavalyi évet is. Kaptam már több közönség díjat az elmúlt években, viszont 2020-ban gazdagabb lettem egy év dj-je szakmai díjjal is és MTV EMA jelöléssel, amiért nagyon hálás vagyok.

Most is sok a feladat

– Általában rengeteg munkád van, pörgős az életed. Hogy élted meg a 2020-as évet, amikor egyszer csak minden megváltozott? Mennyire viselt meg, mi volt a „túlélési taktikád”?

– Átértékeltem mindent és a zenei projektek lettek az elsőszámúak. Nyilván a COVID helyzet elején jó volt egy kicsit pihenni, hiszen 13 éve nem igazán volt szabad hétvégém. Idomultam a helyzethez és ugyanúgy tele vagyok munkával, mint eddig, csak most máshogy kamatoztatom: dalokban, klippekben vagy éppen rádiózásban.

– Milyen tervekkel, reményekkel indulsz a 2021-es évnek? És milyen távolabbi terveid, céljaid vannak, amelyeket meg szeretnél valósítani?

– 2021-ben érkezik a közös dalom Miss Moodal, majd a párom zenekarával a BSW-vel és számos saját projektet, bulisorozatot is tervezek. Nagy reményekkel várjuk a nyarat, hiszen a siófoki rezidenciám, a Plázs is visszavár a saját Metzker & Friends estemmel. Igyekszem továbbra is pozitív maradni és tartani a kapcsolatot (mégha online is) a közönségemmel és igyekszünk erőt adni egymásnak, hogy hamarosan újra együtt bulizhassunk!

Budai Klára