„Mi nem tárgyakat, inkább élményeket ajándékozunk”

  14 Dec 2020

  • Kandász Andrea lassan két évtizede az Utazás nagykövete, de épp ennyi ideje áll ki számára fontos dolgok mellett, mint amilyen az édesanyák és az újszülöttek biztonsága, a gyermekek védelme. A jojó effektus azonban majdnem kifogott rajta. Szerencsére barátnője segített a problémán.

– Káprázatos átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban, rengeteget fogyott, és csak úgy ragyog. Mi vezetett idáig, mi indította el abba az irányba, hogy változzon, változtasson?

– Amikor tavaly az Ázsia Expresszben szerepeltem, fogytam 16 kilót. Mikor viszont idén tavasszal hazajöttünk Baliról, hatósági karanténba kerültünk és heteken át szinte csak főztem és dolgoztam. Folyamatosan fáradt voltam, evéssel jutalmaztam magam. A férjem úgy szeret, ahogy vagyok, és nem szólt, hogy terebélyesedem. Június 14-én azonban egy találkozóra készültem és kiderült, hogy a térdemig jön rám a szoknya. Elmentem venni egy mérleget, a boltban ráálltam és 86 kilót mutatott! A szülés előtt nyomtam ennyit, mert akkor is túl sokat ettem. Kicsit szidtam magam, majd azonnal átalakítottam a táplálkozásomat – több fehérje és zöldség, semmi nasi – és odafigyeltem, hogy eleget igyak. Most már napi 3-4 liter vizet iszom és hatszor eszem kis adagokat.

– Mi segítette a céljai elérésében?

– Keleti Andi régi ismerősöm, én is táncos voltam még a 20-as éveimben. Van egy dél-amerikai tánc, a bachata, amit mindig is szerettem volna megtanulni. Elmentem júliusban Andihoz és egyszerűen nem ismertem fel hátulról, olyan vékony volt. Egy évvel korábban találkoztunk utoljára, akkor még nem volt ilyen karcsú. Ő meg azon csodálkozott, mennyire kimentem a formámból. Tőle kaptam azt a gyógynövénykeveréket, ami serkenti az anyagcserét és olyan palesztin szuperrostot tartalmaz, ami víz hatására megdagad, így csökkenti az éhségérzetet. Akkor már három hete figyeltem az étkezésemre, de míg el nem kezdtem szedni, nem mozdult a súlyom. Az első hetekben még tudtam sportolni, de itthon megcsúsztam a lépcsőn, és eltört a lengőbordám. Emiatt nem mozoghattam, de így is fogytam tovább. Az elmúlt 5 hónap alatt 23 kiló ment le és még 3 kilót szeretnék leadni.

Mindig segít a pozitív szemlélet

– Sokak életét felborította a tavasz óta tartó koronavírus-járvány. Ön hogy élte/éli meg, milyen hatással volt, illetve van a mindennapjaira? Miként tudta megőrizni a hitét, optimizmusát?

– Amikor elkezdődött a járvány, Balin voltunk és kérdésessé vált, hogy egyáltalán haza tudunk-e jönni. Szerencsére az utolsó géppel visszatértünk Európába, de átéltem azt a bizonytalanságot, hogy mi van akkor, ha nem tehetjük ezt meg, ha nem tudunk hazautazni és a szüleimmel esetleg valami baj történik? Hálás vagyok, hogy itt lehetek és ez az „élmény” felülírta bennem azt, hogy korábban már egy hónap után is hiányzott az utazás. Most áthelyeztem a fókuszt, új technikákat kellett kitalálnunk arra, hogy tovább tudjunk dolgozni. A férjemmel egyek vagyunk, egymást erősítjük. A másik, ami rengeteg erőt adott, az a 300 ezres közösség, ami a közösségi oldalainkon összegyűlt. A követőim miatt egyszerűen nem tehettem meg, hogy összeomlok, hiszen épp azt szeretik bennem, hogy pozitív vagyok. Persze, nekem is vannak rosszabb napjaim, nem is tagadom. Akkor ők segítenek jó tanácsokkal, sok szeretettel, és máris jobban leszek.

– Több televíziós csatornán, számos szerepben találkozhattunk önnel. Melyik korábbi feladatára emlékszik legszívesebben vissza, melyiket szerette a legjobban és miért?

– Én a feladataimat mindig teljes szívvel végzem, így minden műsoromra büszke vagyok, legyen szó az első Big Brotherről, a Szülőszobáról, az Ügyről, a KandászMamikról vagy a Kandász Travelről. Ugyanilyen büszke vagyok azokra a produkciókra is, amelyekben szereplő voltam, mint az Ázsia Expressz vagy a Masterchef.

– Jelenleg milyen tevékenységek kötik le az idejét és az energiáját?

– Függetlenül attól, hogy nem utazhatunk, és megváltoztak a forgatási körülmények, mindig van valami dolgom. Elkezdtünk építkezni, ami önmagában sem kis feladat és mivel a férjem és én kezeljük a Kandászmamik közösségi oldalát és a sajátomat is, ez napi szintű elfoglaltságot jelent.

– Három könyv írójaként is jegyzik a nevét. Mi vitte annak idején az újságírói pályáról a könyvírás irányába? Van tervben, esetleg készülőben újabb kiadvány?

– A könyvek – a Szülőszoba, a Csók, Andi és az Elmesélem Brother – úgy születtek, hogy a forgatások során rengeteg olyan dolog történt, amit nem tudtunk megmutatni a nézőknek, ezt meg akartam osztani velük. Jövő május közepén szeretnénk megjelentetni a következő Kandászmamik könyvet, ennek a címét még keressük. Van egy regényem is, ami egy háromgenerációs női történet. Az első felét 5 nap alatt írtam meg évekkel korábban, 120 oldalban, egy amerikai kiadó azonnal lecsapott rá, azóta sem tudtam befejezni. De ennek is el fog jönni az ideje.

Más lesz az idei karácsony

– Közeledik az év vége, az ünnepek, a lecsendesedés időszaka. Általában hogyan, mivel szokta tölteni az év utolsó napjait és milyen tervei vannak most?

– Pontos menetrendünk van, ami most egy kicsit változik. December 21-én lesz a 23-ik házassági évfordulónk, ilyenkor a férjemmel elmegyünk valahová csak kettesben, például kirándulni. A 22-e anya-lánya nap, amit a lányommal töltök, vásárolgatunk, kikapcsolódunk. 23-án hagyományosan elkészítjük a karácsonyi halászlét, bográcsban. Ezt idén is megtesszük néhány barátunkkal, persze maszkban. 24-én eddig mindig összegyűlt nálunk a család, de most hárman leszünk a férjemmel és a lányommal. Mivel a szüleink idősek, mindenki szépen megteríti a saját asztalát és videokonferencia formájában fogunk együtt vacsorázni. A szilveszter is más lesz. Az elmúlt 10 évben mindig dolgoztam, idén pedig ez elmarad, így kitalálunk valamit.

– Az ön életében milyen szerepet tölt be a karácsony, mit jelent az ön számára ez az ünnep?

– Ahol sokan vagyunk és szeretjük egymást, az nekem mindig ünnep. A karácsonyra ez még inkább igaz. Ilyenkor visszatérnek gyermekkorom csodálatos emlékei. Soha nem stresszelek rá a karácsonyra, mi nem tárgyakat, inkább élményeket ajándékozunk, amelyeknek együtt tudunk örülni. Ilyenkor teljesen ki tudok kapcsolni, együtt csinálunk mindent. Azt is érzem, hogy itt vannak, akik már elmentek és fontosak a számunkra.

– Milyen feladatok várnak önre 2021-ben? Milyen tervekkel, célokkal lép majd át az újesztendőbe?

– Az építkezésről Youtube videókat készítünk majd, megmutatjuk, hogy egy férfi és egy nő különböző módon áll hozzá. Feri funkcionálisan gondolkozik, én pedig az esztétikumot helyezem előtérbe, az építész pedig kompromisszumot javasol. Megfogadtam, hogy sokat olvasok majd. A kulturális fesztiválokat nagyon várom, ahogy a szabadságot is, amiben most nincs részünk. Hiszem, hogy akkor múlnak el a rossz dolgok, ha már mindent megtanultunk belőle, amit kellett.

Budai Klára

Fotó: Lung András