Mozgáskorlátozott gyermekek által is használható játszóteret avattak Csepelen

  05 Oct 2020

  • A Csepel-sziget élővilágát bemutató, mozgáskorlátozott gyermekek által is használható, úgynevezett befogadó játszóteret avattak kedden a főváros XXI. kerületében a Szerencsejáték Zrt. támogatásával.

Már korábban is átadtak egy olyan, integrált játszóteret, ahol közösen játszhatnak az ép gyerekek mozgáskorlátozott társaikkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek így sokkal befogadóbb felnőttekké válnak. Az új játszótér azért is jó helyre került a Béke téren, mert a környéken több, mozgáskorlátozott gyermekeket oktató intézmény működik.

Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a társaság a Játék összeköt elnevezésű programban már a tizedik integrált játszótér megvalósítását támogatja.

Kiemelte: fontosnak tartják, hogy ne csak gazdasági téren járuljanak hozzá az ország gyarapodásához, hanem a társadalom számára fontos programokat támogassanak. Annál is inkább, mert a társaság dolgozóinak 10 százaléka fogyatékossággal él – tette hozzá.

Közölte: évről-évre a Nagykarácsony sorsjegyük bevételéből finanszírozzák a játszóterek építését. Ennek nyomán idén még négy, jövőre pedig újabb öt befogadó játszóteret adnak át. A játszóterek kialakítását fogyatékosügyi szervezetek szakértői is segítik.

Fotó: csepel.hu