Nagy Sándor: „Elérkezett az idő, hogy kicsit fellélegezhetünk”

  31 May 2021

  • Számos ismert ember, többek között Nagy Sándor színész is támogatja a Ments életet alapítványt.

A Sztárüzenet nevet viselő kezdeményezésből befolyt bevételeik egy részét ajánlották fel nemes célokra, például nekik köszönhetően kapott saját kerti játszóteret gyereknapra egy kislány, akit leukémiával diagnosztizáltak.

– Miért tartottad fontosnak, hogy ezt az alapítványt támogasd?

– Gyerekkoromban nekem is volt rengeteg álmom és vágyam, átérzem, mennyire fontos, hogy a felnőttek, amennyire csak lehet, támogassák ezek megvalósulását.

– Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a jótékonykodás?

– Nem keresem görcsösen a lehetőségeket, de ha megtalálnak – és általában megtalálnak – akkor élek velük. Jólesik másoknak segíteni, azt vallom, ezáltal mi is többek leszünk. Manapság nincs könnyű dolga az alapítványoknak, az emberek egy része bizalmatlan velük és a kezdeményezéseikkel szemben. Sajnos voltak visszaélések, amik erre okot adhatnak, de sajnálom azokat, akik emiatt többszörösen küzdeni kényszerülnek annak érdekében, hogy valós támogatást tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Ezért is tartottam fontosnak, hogy teljes mellszélességgel melléjük álljak és megkönnyítsem a munkájukat.

Tapasztalatokkal gazdagodva

– Küldtek már veled üzenetet a Sztárüzeneten keresztül?

– Igen, négy felkérésem volt összesen, amelyeknek nagy örömmel tettem eleget. Volt közöttük, születésnapi jókívánság és házassági gratuláció is.

Ki sem tudom mondani, mennyire várom már, hogy ismét közönség előtt, színpadon állhassak.

– Hogy teltek az elmúlt hónapok, mivel foglalkoztál, mi segített átvészelni ezt a nehéz időszakot?

– Számos új megtapasztalással lettem gazdagabb. Azt figyeltem meg, hogy a járványhelyzet napvilágra hozta az emberek valódi személyiségét, ami számomra is nagy meglepetéseket – pozitívat és negatívat egyaránt – okozott. Emellett lehetőségem nyílt az angoltanulásra is több időt fordítani, amivel már régóta adós voltam magamnak, illetve a családdal és a barátokkal is sok-sok kellemes órát töltöttünk együtt, ami szintén csak vágyálom volt az elmúlt jó pár évben. Az egyedüllét is előnyös volt abból a szempontból, hogy alkalom nyílt az elmélyülésre, fontos dolgok átgondolására, átértékelésére. Mindez a pozitív hozadéka volt a mögöttünk hagyott több mint egy évnek, viszont szót kell ejteni arról is, hogy a zenészek, színészek, a szórakoztatóipar szereplői nagyrészt munka nélkül maradtak, és bizony értékelhető segítséget senkitől sem kaptak ebben az időszakban. Persze lényeges, hogy legyen az embernek félretett pénze, tartaléka, amihez nyúlhat, ha bármi miatt nehéz helyzetbe kerül, azonban így, hogy ilyen sok idő esett ki, a szakma képviselői iszonyat nehéz helyzetbe kerültek.

Volt és van feladat

– Vállaltál munkát civil területen?

– Meg tudtam oldani másképp. Voltak szinkronos feladataim, filmet is forgattunk, a Segítség! Itthon vagyok! című televíziós vígjáték sorozatot, amely az RTL Klubon volt látható, illetve közös éneklésekben is részt vettem, amelyekből időnként származott bevételem. Mindezekkel együtt sem volt könnyű. Most érkezett el az az idő, hogy végre fellélegezhetünk kicsit, beindultak a munkák, amelyek a reményeim szerint a következő hónapokban még inkább sűrűsödni fognak.

– Milyen színházi feladataid vannak mostanában, illetve lesznek a közeljövőben?

– Nyíregyházán rendezem a Legénybúcsú című előadást, amelyet a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatunk majd be, illetve tudomásom szerint ezzel a darabbal nyitja meg a Móricz Zsigmond Színház ősszel az évadot. Nagyon élvezem ezt a feladatot, fantasztikus embereket ismertem meg általa. Nagy örömömre lehetőségem nyílik Kaposváron is megrendezni a Legénybúcsút, helyi művészek közreműködésével. Ott jövő év elején lesz majd a premier.

Június 2-án Szente Vajk rendezésében a Nagyvárosi fények című darabot adjuk elő a Városmajori Szabadtéri színpadon, amelyben a csavargó szerepét alakítom, Szegeden Heródes bőrébe bújok a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Puskás musicalben pedig Farkas Mihályt alakítom a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.