– Mikor és hogyan kezdődött a vonzalma az írás iránt és mi segített hozzá visszatalálni?
– Az írás már gyermekkoromban is foglalkoztatott. Édesanyám elég korán megtanított olvasni, és óvodás korom óta nem telik el úgy nap, hogy ne vennék könyvet a kezembe. Már általános iskolában megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én is írjak történeteket. Gondolataimat a régi, jól ismert „franciakockás” füzetekbe írtam, sajnos ezek azóta elvesztek. Bár később, maga az írás iránti vonzalom a kisgyermekek mellett alábbhagyott, de soha nem múlt el igazán. Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy egyszer fogok majd írni, csak az idő és a megfelelő téma hiányzott. Ahogy a gyermekeim cseperedtek és befejeztem a tanulmányaimat is, egyre több időm szabadult fel, tehát az idő kezdett a rendelkezésemre állni. Aztán egyik nap a téma is szinte kiáltott, hogy „itt vagyok”!
– Mi motiválta a könyv megírására és mi alapján választotta a témát?
– 2015-ben válságos időszakát éltem az életemnek. Már érlelődött bennem, hogy terápiás írásként kiírjam magamból a gondolataimat, érzéseimet, akár csak egy napló formájában is. Aztán egy reggel, az egyik helyi ingyenes újságban felfigyeltem egy cikkre, ami Quirinus püspök mártírhaláláról szólt. A püspököt 303-ban végezték ki a városomban, Szombathelyen a Diocletianus-féle keresztényüldözés alatt. Szombathelyi lakosként és az ókori római történelem szerelmeseként szinte elszégyelltem magam, amiért nem ismertem Quirinus történetét. Miután a környezetemben is azt tapasztaltam, hogy sem Quirinusról, sem Diocletianusról és a IV. századról nem rendelkeznek kellő ismerettel az emberek, úgy véltem, orvosolni kell ezt a problémát, így szinte kínálta magát a téma. A célom mindenképp az ismeretátadás volt.
Életre kelt történelem
– Hogyan állt össze önben a történet?
– Szerettem volna az ókori Szombathelyre fókuszálni, úgy, hogy az olvasók majd minél könnyebben tudjanak azonosulni a hellyel és az emberekkel is, így úgy gondoltam, nem a püspök történetét írom le, hanem hétköznapi emberek életét a kor szelleméből adódó sajátos és akár ma is aktuális problémákkal. Így Quirinus nem főszereplője, viszont elég jelentős mellékszereplője lett a regényemnek. Főszereplőimnek a valaha valóban Savariában élt polgárok vélt leszármazottait tettem meg.
– Miként születtek meg az egyes karakterek?
– Egy ásatás során felszínre került egy II. századból való névtábla – ma a Városházán látható – amelyen a város lakosainak neve látható. Az ő nevük felhasználásával kreáltam a főszereplőimet, akik a társadalom különböző rétegeiből valók. Négy főszereplő szemén keresztül láttatom az eseményeket. Ehhez nagyon mélyen kellett tanulmányoznom mind a társadalom felépítését, a történelmi hátteret, a kor gazdasági helyzetét, a jogot és a vallást. Ahhoz, hogy élethűre tudjam formálni őket, ne csak ún. kétdimenziós szereplőkkel tegyem tele a könyvet, különféle írástechnikai, írásképesség-fejlesztő kurzusokon, táborokon vettem részt, írással kapcsolatos könyveket tanulmányoztam. Célom volt olyan karaktereket alkotni, akik különféle érzéseket váltanak ki az emberekből. Akiket lehet szeretni, gyűlölni, sajnálni, szurkolni nekik, noszogatni vagy elküldeni a fenébe. Olvasói visszajelzésekből tudom, hogy ez sikerült. A karakterek jellemét előre kitaláltam, az, hogy ki merre fejlődött vagy fejlődött-e a történet során, az menet közben alakult.
Szakértők segítették
– A munkafolyamat mely fázisa nyújtotta ön számára a legnagyobb élvezetet?
– Először is a kutatás, a konzultáció a rengeteg szakemberrel, akik segítették ennek a könyvnek a megszületését. Rengeteget tanultam tőlük, és célom volt ezt a megszerzett tudást élvezetes formában a könyvben továbbadni.
Másodszor pedig az a rész, amikor a sokadik próbálkozás után összeállt bennem az a dramaturgia, amibe tényleg „beleszerettem” és amiből már vázlatot készítettem. Addig sok keserű próbálkozás volt, sok kudarcélmény. Rengetegszer feküdtem le kétségekkel, mert nem láttam, hogy hogy fogom tudni megalkotni azt a művet, ami megérdemli azt, hogy ne a fiókban landoljon. Miután leírtam a vázlatot, a szereplőim szinte „életre keltek” és majdnem egy év sikertelen próbálkozás után öt hónap alatt megírtam a regényt.
– Hogyan élte meg azt, amikor elkészült a könyvvel és el kellett engedni a történetet, illetve a karaktereket?
– Rettentő hiányérzetem volt. Így vagyok ezzel akkor is, amikor egy jó könyvet olvasok, nem csak a sajátommal. Ilyenkor mindig várom, hogy legyen folytatása a műnek, mert ki kell tölteni az űrt, ami marad a szereplők után.
Készül a folytatás
– Milyen témák foglalkoztatják jelenleg? A könyve megjelenése után hagy pihenőidőt magának vagy már formálódik a gondolataiban a következő történet?
– A téma, ami foglalkoztat, még mindig a IV. század történelme és a városom, Szombathely megismertetése az emberekkel. Ezért – és természetesen a pozitív olvasói visszajelzések nyomán – arra a merész vállalkozásra szántam magam, hogy folytatom Savaria történetét. Városunk védőszentje, Szent Márton a IV. században született, és számos császár is megfordult városunk helytartói palotájában, úgyhogy szerencsére van még bőven téma az íráshoz.
– Milyen feladatok várnak önre a következő hónapokban?
– Szerencsére rengeteg felkérést kaptam a megjelenés után, így most úgynevezett „országjáráson” vagyok a könyvvel. Előadásokat, könyvbemutatókat tartok és viszem a könyv hírét Szombathelyen kívülre is. Ezenfelül már írom a vázlatot a „Savaria-sorozat” második részéhez. Úgyhogy most bizonyosan sok utazás, olvasás és rengeteg konzultáció vár rám azokkal a remek szakértőkkel, akik segítettek engem az első rész megírásánál.
Budai Klára