Patkányinvázió kertben és közterületen

  10 Sep 2021

  • A patkányok föld alatti lyukakban, épületek félreeső részein, csatornákban élnek, olyan helyeken, ahol a közelben elegendő táplálék áll rendelkezésre és a hőmérséklet is megfelelő.

A vándorpatkány a nedves, hűvös és sötét környezetet kedveli, legszívesebben az épületek közelében, földlyukakban él, míg a házi patkány az ember közvetlen környezetében szeret berendezkedni. Fészkét leggyakrabban nádfedeles házak padlásán, meleg, száraz helyen alakítja ki, főleg ott, ahol szemes terményt (pl. kukoricát stb.) tárolnak.

A patkányok mozgási körlete 300-500 méter, de ha a táplálékért messze kell vándorolniuk, naponta akár 1 km bejárására is képesek. Folyamatosan figyelik környezetüket, az ott elhelyezett, eddig nem ismert táplálékkal vagy új tárgyakkal, esetleg az ott végbement, számukra szokatlan bármely változással szemben igen bizalmatlanok.

A patkányok lábának lenyomata általában 2-4 cm széles, főként poros, sáros helyeken lehet észrevenni. Jól látható lábnyomaik mellett jellegzetes, hogy a földön a farkuk által húzott nyomvonal is kirajzolódik.

A patkányok elterjedése ellen a legbiztosabb védekezés az ételhulladék, a házi szemét eltakarítása, valamint az épületek, a csatornák karbantartása. Ha már megjelentek, érdemes hivatásos kártevőirtókhoz fordulni, akik szakszerűen eltávolítják a súlyos betegséget is terjesztő betolakodókat.