Peller Károly: „Ha újra születnék, balett-táncos szeretnék lenni”

  26 Oct 2020

  • Peller Károly a Budapesti Operettszínház sokoldalú művésze, kevés olyan területe van a színházi világnak, amelyben még ne tette volna próbára magát.

A Nagymezőutcai teátrumban több mint két évtizede követhetjük munkásságát, az elmúlt években pedig már a Karinthy Színház és a József Attila Színház előadásaiban is találkozhatunk vele.

– Hamarosan lesz egy beállásod az Operettszínházban, az Abigél musicalben. Hogyan éled meg ezeket a hirtelen jött feladatokat? Hogy lehet egy olyan szerepre napok, hetek alatt felkészülni, amire mások hónapokig próbálnak?

– Decemberben Kőnig tanárúr szerepébe fogok beállni. Ugye, amikor egy darab készül, az mindenkinek új, a rendezőnek és a szereplőknek egyaránt. Alaposan át kell beszélni a viszonyokat, kialakítani a járásokat, a koreográfiát, ez egy hosszabb alkotói folyamat. Ezzel szemben, amikor az ember átvesz egy szerepet, akkor már egy kész előadáshoz csatlakozik, kevesebb időt vesz igénybe a felkészülés. Hozzá kell tennem, nem mindenki alkalmas a beugrásra, mert elég stresszes tud lenni. Olykor nagyon rövid idő áll rendelkezésre, gyorsan kell tanulni és minden körülményben higgadtan színpadra állni.

– Mennyi volt a legrövidebb idő, ami rendelkezésedre állt egy beugrásra való felkészülésre?

– Kevesebb, mint egy óra. Éppen mentem a Vígszínházba előadást nézni, amikor háromnegyed hétkor hívott a színház akkori művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor, hogy azonnal menjek be az Operettszínházba, mert az Én és a kisöcsém című előadásban be kell ugranom Zolestyáknak Jordán Tamás helyett. Odasiettem, már vártak az öltöztetők, rám adták a ruhát, közben a rendezőasszisztenssel mondtam össze a szöveget. Szerencsére nem hétkor jön be a szerep, hanem fél nyolckor, így még volt egy fél órám. Az első belépésemre várva volt egy pillanat, amikor végigfutott rajtam a hideg, de azzal nyugtattam magam, hogy Dr. Vast megformálva eleve benne vagyok az előadásban, láttam, tudom, hogy mit csinál Zolestyák, meg fogom tudni csinálni. Így is lett.

Nehezen telnek maszkban a próbák

– Nagyon keményen sújtja a járvány a színházakat, a színészeket. Hogyan viselted a tavaszi időszakot, amikor minden bezárt? Mivel tudtad magad lefoglalni, mi tartotta benned a lelket?

– A tavalyi évadom nagyon zsúfolt volt, szinte semmi időm nem jutott pihenésre. Ezért, amikor bezártak a színházak, nem estem kétségbe, kezdetben nyári szünetként éltem meg, két hétig csak sorozatokat néztem. Ezt követően kihasználtam az időt arra, hogy szépen lassan elvégezzem a nyolc éve halogatott ház körüli teendőket, szelektáltam, festettem, fúrtam, faragtam és közben kiélveztem, hogy végre nem csak egy-egy napokat tölthetek otthon. Emellett a videók vágása lett az új hobbim. Úgy kezdődött, hogy home office videókat készítettünk, és amikben én szerepeltem, azokat saját magam vágtam meg. Annyira ráéreztem az ízére, hogy egy újabb videó is elkészült abból az alkalomból, hogy a Facebookon 100 000 lájkolója lett az Operettnek.

– Milyen most az élet a színházak világában? Milyen személyes élményeid vannak ezzel kapcsolatban?

– Azt tapasztaljuk, hogy a nézők egy része nagyon fél, és ha van is jegyük egy előadásra, nem mernek eljönni. Ezért sokszor van az, hogy egy darabra nem lehet jegyet kapni, miközben fél ház előtt játszunk. Viszont, aki eljön, nagyon hálás, és a kisebb létszámú közönség is akkora hangulatot tud csinálni, mintha teltház lenne. Nagyon furcsa az Operettszínházban úgy kimenni a színpadra, hogy nincs teltház, hiszen az elmúlt 20 évben erre nem nagyon volt példa. Sokat járok nézőként is színházba, és úgy is különös megtapasztalni, hogy alig ülnek körülöttem. A színészek körében is érezhető némi feszültség, egyrészt az idős kollégáinkat féltjük, másrészt a saját szüleinket. Ezért óvatos mindenki, közben pedig roppant nehéz a színpadi beszédet, és főleg az éneklést maszkban végrehajtani a próbák során.

Átadja a színház szeretetét

– Jelenleg több színházban is játszol. Miként tudod ezeket összehangolni? Melyik játszóhelyed mit jelent számodra?

– Szerencsére a művészeti titkárok nagy segítségemre vannak az összehangolásban, azzal nem szokott probléma lenni. Hatalmas dolog, hogy az ember különböző közegekben is próbára teheti magát, olyan kollégákkal is játszhat, akikkel az anyaszínházában nem lenne lehetősége. A Budapesti Operettszínház mellett a Karinthy Színház az egyik legfontosabb játszóhelyem, ami egy kis ékszerdoboz, egy csodálatos hely, amelyet körbe leng Karinthy Márton szellemisége. Ő egy csodálatos családapa volt ebben a színházi világban, a nyugalom szigetét teremtette meg a színészek és a közönség számára. A Tanár úr, kérem!-ben volt az első szerepem, aztán jött a Gutenberg! – a musical, a következő pedig december elején lesz a Nagyvizit című előadásban. A József Attila Színházban először a Macskafogóba álltam be, és nagyon jó kapcsolatom alakult ki mindenkivel. Ebben az évadban két új feladatom is lesz ott, november végén mutatjuk be a Furcsa pár női verzióját, tavasszal pedig az Egy szoknya, egy nadrágban leszek benne.

– Fontos szerepet játszik az életedben a tanítás, több helyen is tartasz előadásokat, viszel kurzusokat. A tankönyvi anyagon kívül mit szeretnél átadni a következő generációknak?

– Elsősorban azt a szeretetet és lelkesedést a színház és az operett iránt, ami bennem is megvan, illetve azokat az íratlan alapszabályokat, amiket minden színházi embernek ismernie kell.

Jelenleg két helyen tanítok. Az Országos Musical és Operett Kurzust nyaranta rendezik meg Várpalotán. Intenzív három hetet töltünk el a műfajok iránt érdeklődő fiatalokkal. Számos kollégám került ki abból a közegből, akikkel ma már együtt játszom. Tizenöt éve működik, kezdetben a musicalre fókuszált, majd, amikor Szabó Szilvia, aki a programot elindította, lehívott engem nyolc évvel ezelőtt, bekerült a tematikájába az operett is. Nagy öröm látni, hogy mennyire népszerű ma is az operett műfaja, amit az is mutat, hogy minden kurzus végén szervezünk egy gálaműsort, és idén a 38 számból 5 volt musical, a többi mind operett. Emellett tanítok a Pesti Broadway Stúdióban is. Jó érzés figyelni ezeket a fiatal felnőtteket, ahogy érnek, és egyszer csak ott állnak mellettem a színpadon.

Életre szóló tanítások

– Mi az a legemlékezetesebb tanítás, amit te kaptál annak idején a mestereidtől és azóta is kísér az életed folyamán?

– Medgyesi Mária volt a mesterem, aki különösen érzékeny volt a pontosságra. Ezt minden tanítványától elvárta és a mai napig erősen munkál bennem, hogy soha sehova nem illik késve érkezni. De a szakma iránti alázatot is ő szilárdította meg bennem, azt, hogy mindig a lehető legalaposabban fel kell készülni, nem lehet semmit félvállról venni.

– Játszol, rendezel, tanítasz… Van még olyan területe a színháznak, amiben még nem volt lehetőséged próbára tenni magad, de szívesen vállalkoznál rá?

– Sokféle dolgot csináltam már a színházban, kamaszként még közönségszervező is voltam, de mostanában a növendékeim vizsgaelőadásaihoz olykor nekem kell gyártani a kellékeket, bútorokat is és ezt is nagyon élvezem. Idén 25 éve, hogy színpadon állhatok. A színészet mellett, jó pár évvel ezelőtt pedig a rendezés lehetősége is megtalált. Nagyon rég óta foglalkozom az operett műfajával tudományos szempontból is. Olthatatlan a kíváncsiságom és az időt sem sajnálom a tanulásra. Ezt szeretném még magasabb szinten művelni. A műfaj ismerete, a színháztudomány szeretete eredményezte azt a komplexitást az életemben, hogy több területen is szívesen kipróbáljam magam. Írni is nagyon szeretek, érdekel a dramaturgia is. Amit csak tanulok, igyekszem kamatoztatni a színpad körül, legyen szó bármilyen szegmenséről. Ha újraszületnék, akkor viszont balett-táncos szeretnék lenni. Álmomban mindig nagyokat ugrom, pörgök és forgok.

Budai Klára

Fotó: József Attila Színház – Kállai-Tóth Anett