– Hogyan tudnád bemutatni az új szerzeményt? Miről szól, milyen zenei környezetben szólal meg?
– A dal címe „Ezt akartad” és egy remek projekt szüleménye, melyben Patocska Olivérrel és Barabás Dáviddal dolgoztam együtt. Sokat beszélgettünk a munkafolyamatok során, jobban megismertük egymást, és gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt. Mindannyian szeretjük, ha egy dal nem csak felületesen érint egy adott témát, szükségét érezzük a mélységnek, ami a mi értékrendünk szerint a minőségi tartalom záloga is egyben.
A dal a mára magából kifordult világról szól, arról, hogy milyen az, ha külső hatásoknak köszönhetően nem lehetünk önmagunk. Milyen, ha nem állunk ki magunkért, na és persze mi van akkor, ha szemben úszva az árral ezt mégis megtesszük. A dal tételmondata, hogy bárkik lehetünk külső nyomásra… napestig manipulálhatnak minket, de előbb-utóbb lehull a lepel, és el kell kezdenünk önmagunkat felszínre hozni.
A dalírásra fókuszált
– A közeljövőben egy koncertet is terveztetek az Instantban, ami a járványhelyzet miatt elmarad. Összeszámoltad, hány koncerted maradt el ebben az évben? Hogyan viseled ezt az élethelyzetet?
– Nem számoltam össze. Amellett, hogy kimondhatatlanul hiányzik, hogy zenélhessünk, próbáltam nem panaszkodni, noha sejtettem, hogy semmi nem lesz megoldva néhány hónapon belül, és igyekeztem arra fordítani a figyelmem, hogy akkor legalább dalok szülessenek, legalább tartalommal tudjunk előrukkolni. Nem feltétlenül a jelen helyzetről, én erről nem akartam dalt írni. Arra fókuszáltam, amire hatással tudok lenni. A káosz, amit még ma is érzékelnünk kell, sajnos nem tartozik ezek közé. Sok-sok demo, dalkezdemény van, volt a fiókban, ezek közül kezdtünk el véglegesíteni többet is.
– 2010-ben, 20 évesen kezdtél el a zenéléssel foglalkozni, négy évvel később pedig a Rising Star című tévés tehetségkutatóban országosan is ismertté váltál. Hogyhogy nem derült ki fiatalabb korodban a tehetséged? Mi vezetett el később mégis a zenéhez?
– Mindig is szerettem a zenét, zeneszerető családban nevelkedtem. A hallásomról gyorsan kiderült, hogy jobb az átlagnál. Nem akartam tehetségkutatóban szerepelni, kifejezetten idegesített, hogy a válogatókon látta és hallotta az ember utoljára az adott énekest, hiszen utána sok esetben valamilyen szerepnek kellett megfelelniük, eltorzítva ezzel a valódi énjüket. A sors fintora, hogy végül a térdérülésemnek köszönhetően, a semmirekellő tehetetlenségnek véget vetve mégis kipróbáltam magam benne. Elmondhatatlanul nehéz volt, még úgy is, hogy biztos voltam és vagyok is abban, hogy lélekben a legfelkészültebben érkeztem a tehetségkutatóba. Talán ez volt az én pechem. Jobb lett volna nem átlátni a szitán és csak énekelni… De akárhogy is nézem, a sikert ugyan nem a tehetségkutatónak köszönhetem, de ha az nincs, akkor nem talál meg a Mary Joe, Kállay Saunders Andris jóvoltából, és akkor ma is civil állásom lenne.
A következő lemez várat magára
– 2016-ban jelent meg az első, és egy egyben egyetlen albumod Pioneers címmel, azóta évente 2-3 dalt készítesz, lemezt azonban nem. Mi ennek az oka?
– Olyan korban kezdtem el zenélni, ahol az eleve kérész életűnek titulálható CD-k élete már a végét járta. Aki 10-12 évvel ezelőtt kezdte, úgy hiszem, még ki tudott építeni – viszonylag időben – egy olyan közönségbázist, akik számára, ha csak presztízs értéke miatt is, de még érdemes lemezt kiadni. Ha a későbbiekben nagyobb közönségnek örvendhetünk mi is, akkor szívesen adunk majd ki lemezt nekik. Addig is, inkább koncertre várjuk, jobban mondva várnánk őket.
– Hogyan fogalmaznád meg a saját zenei stílusodat? Milyen az az zene, ami igazán te vagy?
– Ez nagyon nehéz kérdés, mert folyamatosan ismerem meg magam. Rengeteg külső hatás ér, sokan próbáltak eltántorítani, elfordítani attól, ami vagyok. Még ma is van rá példa, csak már nem hagyom. Szeretném követni az intuícióimat, mert úgy érzem, attól vagyok eredeti. Az egyetlen lemezünk utolsó dala az „Adj egy percet” címre hallgat. Minden tekintetben saját szerzemény, és senki nem szólt bele, hogy milyennek kellene lennie… hagytuk a maga őszinteségében. Jóllehet, rajtam kívül csak azok ismerik, akik járnak Freddie koncertre.
Nem enged a minőségből
– Többször nyilatkoztad, hogy fontos dolognak tartod, hogy a dalaiddal közvetíts valamit. Mit szeretnél közvetíteni?
– Amit nyújtani szeretnék, az nem is a témák miatt érdekes, sokkal inkább azoknak a kifejtésében, mélységében, minőségében rejlene a titok. Amikor szakítós dalokról beszélünk, akkor – sarkítva nyilván – vagy arról van szó, hogy a másik tehet mindenről, és mit tettél velem, vagy arról, hogy elhagytál és most gyógyszerre iszom. Sajnos ezzel egyszerűbb azonosulni. De számomra ez kevés… hallgatni is. Nem beszélve arról, hogy ennyire primitíven fogalmazzak meg érzéseket, gondolatokat a saját dalainkban. Mondom ezt úgy, hogy manapság – sajnos – ilyen, számomra felszínes gondolatmenettel, sokkal nagyobb sikert lehet elérni. Fura kettősség van bennem, mert nem szeretnék engedni a minőségből, de úgy érzem, a nagyközönség kis része értékeli csak a „művészetem” és ez nem lehet azok hibája, akik nem értékelik, értik. Nekem kell megtalálnom azt az utat, amelyen keresztül felkelthetem az érdeklődését azoknak, akiknél ezt eddig nem sikerült elérnem.
– Van esetleg még olyan terület, akár zenei, akár más téren, amiben még szívesen próbára tennéd magad?
– Soha ne mondd, hogy soha, de jelen pillanatban, ha hétvégenként a zenekarommal koncertezhetnénk, akkor teljesnek érezném magam, jelen pillanatban nem keresnék új kihívást. A jelenlegi kihívás a koncertezés.
– Milyen terveid vannak 2021-re?
– Csak hadd zenéljünk.
Budai Klára
