– A sorozatban eltöltött idő pontosan az eddigi életed fele. Mit jelent számodra a Jóban Rosszban, a feladat, a csapat…?
– Nehéz megfogalmazni. Nyilván ez egy külön család, mindannyian így érezzük, és mindenki mindig így tudja a legjobban megfogalmazni. A feladat nagyon izgalmas és, bár azért sikerült rutint szereznem benne, mégis sokszor előfordult, hogy igencsak izgultam egy-egy jelenet/felvétel előtt. Otthonosan mozgok már egy ideje a stúdióban, ez mégiscsak egy munkahely és az ember igyekszik a lehető legjobb tudása szerint végezni.
– Miként emlékszel vissza a kezdetekre, milyen volt olyan fiatalon belecsöppeni egy komoly színészi feladatokat megkövetelő szerepbe? Volt azelőtt valamiféle előképzettséged, tapasztalatod?
– Mikor beválasztottak a sorozatba, már játszottam színházban, szinkronizáltam, és pár éve egy színiiskolába is jártam. Ettől függetlenül ez egy teljesen más műfaj, minden másképp működik itt. Talán könnyebbség, hogy ha hibázik az ember, van lehetőség újrakezdeni a jelenetet. Persze ezt sem a végtelenségig. A színházzal ellentétben viszont itt temérdek mennyiségű szöveget kell maximum egy hét alatt megtanulni, nincs öthetes próbaidőszak.
Hasonló és különböző egyszerre
– Az évek során miként alakult a „kapcsolatod” Szabival?
– Egész jól, hamar megállapodtam vele, hogy pontosan ugyanolyan, mint én, ezáltal nem kellett különösebben karaktert alakítanom állandóan. Sok mindenben nagyon különbözünk. Például nekem nem büdös a munka, Szabikának azért voltak gondjai vele. Talán kevesebbet vergődöm, mint ő, legalábbis igyekszem. A világot gyökerestül másképp látjuk, én vidéki, konzervatívabb lelkületű ember vagyok, Szabi amolyan nagyvilági, XXI. századi fiatal.
– Melyik korábbi jeleneted a legemlékezetesebb számodra?
– A Bodolai családdal, később pedig a Tóth Rolanddal, Bandival, Szabi apjával közös apa-fia jeleneteket nagyon szerettem, vele elképesztően jó együtt dolgozni. Tőle tanultam a legtöbbet. Az évek alatt rengeteget nevettünk a stábbal, sokat bolondoztunk.
– Az elmúlt években érezted valaha úgy, hogy elég volt, szívesebben foglalkoznál mással? Mi tartott benne téged ennyi időn keresztül?
– Ha az ember kap egy ekkora lehetőséget, nem szívesen dobja el magától. Legalábbis én nem az a típus vagyok. Egyszer azért eljött az a pillanat, hogy úgy éreztem, abba kell hagynom. Már jeleztem is, hogy felmondok. Aztán észbe kaptam és szerencsére jól fogadták, megoldották, hogy visszatérhessek. Kár lett volna abbahagyni.
Nincs kiszolgáltatva a szakmának
– Mennyire érzed skatulyának, hogy egy napi sorozat részese vagy? Inkább előnyt vagy hátrányt jelent más jellegű színészi feladatokra való jelentkezés során?
– Nem érzem hátránynak. Az én esetemben nem az. Ha minden álmom az lenne, hogy nagy színházakban nagy szerepeket játszhassak, biztos vagyok benne, hogy nehezebb dolgom lenne a Jóban Rosszban miatt. Akkor a skatulya létező probléma lenne. Egyelőre nem tapasztaltam hátrányt emiatt. Ha úgy alakul, nagyon szívesen végzek másfajta munkát, így nem vagyok kiszolgáltatva a szakmának. Mindemellett nagyon élveztem és élvezem a szereplést.
– Hogyan éled meg a sorozat okozta népszerűséget? Mi esik jól és mit viselsz nehezebben benne?
– Megtisztelő, ha felismernek, és gratulálnak vagy elmesélik, hogy ők minden nap nézik a sorozatot és nagyon szeretik. Ilyenkor úgy érzem, érdemes csinálni. A nehezebb inkább az, mikor túlgondolják, és olyan kérdéseket tesznek fel a forgatással kapcsolatban, amikre nehéz válaszolni. Számunkra ez alapvetően mégiscsak egy munka, ők sokkal izgalmasabbnak és érdekesebbnek képzelik el. Ráadásul én nem vagyok az a beszélgetős típus, zavarba is jövök a kérdésektől. Én sokkal szívesebben hallgatok másokat, mint beszélek.
Fokozatosan búcsúzott el
– Hogyan érint, hogy hamarosan véget érnek a forgatások? Milyen érzéseket kelt ez benned?
– Nagyon fog hiányozni, természetesen. Bennem most mégis leginkább egy befejezett történetként él ez a 13 év. Sokkal nehezebbnek gondoltam korábban, mikor elképzeltem, hogy milyen lesz ez a pillanat. Ez az egy hónap számomra épp elég volt arra, hogy feldolgozzam. Minden nap úgy mentem forgatni, hogy apránként elbúcsúztam a falaktól, a díszletektől és az emlékektől. Sosem felejtem el az itt töltött időszakot.
– A színészettel egészen korán megismerkedtél. Filmben, színházban is kipróbáltad magad, emellett rengeteget szinkronizálsz. Mi vonzott és vonz a mai napig ebben a hivatásban?
– Az, hogy nagyon élvezem és, hogy igényt tartanak a munkámra. Mind közül számomra a szinkronizálás a legizgalmasabb feladat. Akármeddig csinálnám, nagyon bízom abban, hogy lehetőségem lesz rá.
– Milyen terveid vannak a közelebbi és a távolabbi jövőre vonatkozóan akár a színészeten belül, akár azon kívül?
– Első és legfontosabb hivatásom és célom tökéletes családapaként helytállni. Ehhez teljesen mindegy, hogy milyen munkát kell végeznem. Legfőképp szinkronizálni szeretnék, emellett a színházi, vagy televíziós felkérésekre nagy örömmel mondok igent. De ugyanakkor bármikor szívesen állok be a bátyám kertépítő vállalkozásába földet talicskázni, vagy bármit, amihez a két kezemre szükség van.
Budai Klára
Fotók: TV2
