„Tudom, hogy jelentős tartalékok vannak még bennem”

  10 Jan 2021

  • Sikeres és eseménydús évet tudhat maga mögött DR BRS, azaz Béres Attila, Magyarország népszerű dj-je, annak ellenére, hogy az ő életére is jelentős hatással van a koronavírus-járvány.

– Milyen negatív és milyen pozitív hozadéka volt/van számodra az elmúlt időszaknak?

– Megtapasztaltam, milyen jó, ha van félretett pénze az embernek, és még jobban tudatosult bennem ennek a fontossága. Mindeközben nagyon sok új dolgot is kipróbáltam. Negatív hozadéka az, hogy nincs munkám, illetve a társasági élet hiánya, pozitív hozadéka viszont sokkal több van. Az első hullám idején lett várandós a párom, a második alatt pedig meg is született a kisbabánk. Az, hogy minden nap velük lehetek, elmondhatatlanul sokat jelent. Emellett fel tudtam készülni a 2021-es évre, dolgoztam az új dalokon, plusz elkezdtem sportolni és odafigyelni magamra.

– Mikor és hogyan vezetett az utad erre a pályára? Mi vonzott a dj pult mögé? Egyáltalán, hogy lesz/lehet valakiből dj?

– 18 éves korom óta szervezek bulikat. Nem túlzok, ha azt mondom, mindig is az életem része volt a zene, 20 évig táncoltam az Erica C Dance Schoolban. Volt egy nehéz periódusa az életemnek, amikor elkezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. A mostani társam, az egyik legjobb barátom biztatott arra, hogy kezdjek el dj-zni. Tőle kaptam az első laptopomat, illetve az első dj controlleremet. Dj Revolution tanított meg az alapokra, majd elindult az utam.

Nehéz dj-ként befutni

– Milyen stílus, zenei világ jellemző rád? Milyen zenéket szeretsz játszani? Miben rejlik az egyediséged?

– Olyan zenét játszom, ami nekem is tetszik. Ha nem tetszene, nem tudnám hitelesen prezentálni a bulikban. Kitaláltam, hogy keverni fogom a 2000-es évek R&B/HipHop zenéjét a magyar zenével, stílustól függetlenül, legyen az 80-as, 90-es évek vagy mai… Jellemző rám, hogy én mikrofonozok, mc-skedem, kiszólogatok a haveroknak, hype-olom a közönséget, imádom szórakoztatni az embereket. Energiát adni és kapni, generálni egymást, ez a legjobb dolog, és ahogy ezt kimondtam, rá is jöttem, mennyire hiányzik.

– Többek között olyan dalok fűződnek a nevedhez, mint a Hol van az a lány, a Tűzvarázsló, a Ne nézz vissza rám, a Régi nyár, az Évszakok… Milyen további ötleteid, terveid vannak a közeljövőre vonatkozóan?

– Jönnek persze feldolgozások, illetve sok új, fiatal tehetséggel is együtt fogok dolgozni, de több saját dalt szeretnék kihozni, és arra is vágyom, hogy jobban megismerjenek az emberek. Az egyik álmom az, hogy saját kiadóm legyen.

– Mennyire könnyű érvényesülni ebben a szakmában Magyarországon? Hogyan tudnád jellemezni a hazai dj világot?

– Nem könnyű. Kell hozzá tehetség, kitartás és szerencse is, hogy jó időben legyél jó helyen. Fontos erény a szerénység, és nem árt jó kapcsolatot ápolni mindenkivel. A beazonosítható stílus is elengedhetetlen, illetve, ami talán a leglényegesebb, így 2021-ben, hogy legyen egy követőtáborod, amelynek tagjai lejönnek miattad a buliba. A szakma nehezen engedi be az újakat, mindenki félti a helyét, de szerintem a versenyhelyzet mindig jót tesz.

Az út elején tart

– A saját bőrödön hogy tapasztalod, egy dj lehet olyan népszerű a rajongók körében, mint például egy énekes, illetve övezi olyan szintű szakmai megbecsülés, mint a zenészeket?

– Azt gondolom, egy énekes mindig ismertebb lesz, mint egy dj, kivéve, ha csinál saját zenei produkciót, amellyel ontja a slágereket. Ilyen például David Guetta, Swedish House Maffia, Dj Khaled vagy itthon Lotfi Begi és Nigel Stately.

– Mi számít ezen a területen a karrier csúcsának? Hogy érzed, te hol tartasz most?

– A karrierem csúcsa mindig a következő szint. 2020-ban én kaptam meg a Dj Szövetség „Az év áttörése” díját, ami óriási meglepetés volt számomra, és egy erőteljes visszaigazolás arról, hogy jó úton haladok. Ki kell tűzni célokat és meg kell valósítani őket! Hatalmas eredményként élném meg, ha 2 éven belül meg tudnám tölteni a Budapest Parkot, de jelenleg attól is boldog vagyok, ha az Akvárium kis hallja megtelik emberekkel. Hogy hol tartok most? Szerintem az elején. A DR BRS zenei produkció idén lesz 3 éves, a dj-skedést pedig lassan 10 éve művelem. Tudom, hogy jelentős tartalékok vannak még bennem. Csillapíthatatlan az éhségem, és hiszek benne, hogy rengeteg jó produkcióval fogok megjelenni a következő években, amelyekkel remélem, sokakat tudok majd szórakoztatni, megtáncoltatni.

2021 a megvalósítások éve

– Egy-egy bulira mennyire készülsz fel előre? Pontosan meghatározod a lejátszásra kerülő dalokat, azok sorrendjét vagy hagyod, hogy spontán, a közönség hangulata, reakciói alapján alakuljanak a dolgok?

– Általában nem szoktam felkészülni, legfeljebb annyira, hogy a nekem tetsző legújabb dalok, verziók meglegyenek. Zenélés közben jönnek az ötletek, amiket kipróbálok, és ha bejönnek, megtartom őket a későbbiekre is. Vannak már kialakult sablon „kötések”, amikor 3-4 dalt egymás után játszom, mert tudom, hogy az úgy működik. Ha fesztiválra vagy vidéki fellépésre megyek, az más, ilyenkor 70%-ban megvan a repertoár, a többi improvizálás. A rezidenciákon ez pont fordítva van.

– Milyen terveid vannak a 2021-es évre?

– Nagyon sok tervem van. Rögtön januárban egy saját dallal jelentkezem, amiben őszintén kitárom a szívemet, nőnapra a fiatal generáció jeles képviselőivel közösen készülünk egy Youtube bombával, azt követően pedig végre napvilágot lát az a HipHopBoyz feldolgozás, amelyen négy éve dolgozom. Év végén karácsonyra egy ünnepi albumot szeretnék készíteni, de ne rohanjunk ennyire előre.

Közben folyamatban van egy saját kiadó létrehozása, amely által tehetséges embereknek szeretnék segíteni, és elindítom a Youtube csatornámat is, ahol egyedi tartalmakat fogok gyártani. A legfontosabb az, hogy a családnak elég időt szenteljek, és vigyázzak az egészségemre!

Azt kívánom mindenkinek, hogy a 2021-es éve kedvezőbb legyen, mint amilyen a 2020-as volt!

Budai Klára