Újjászületik a Duna-part

  19 Dec 2021

  • A rakpartok fejlesztése több lépésben történik meg: ezúttal a pesti alsó rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszát korszerűsítették, ahol gyalogos sétányt és fasort alakítottak ki az útpálya, valamint a Duna között.

A projektnek köszönhetően megszűntek a kihasználatlan felületek, zöldebbé vált a partszakasz. A látkép, valamint a világörökségi helyszín nem sérült, sőt az új sétánynak köszönhetően a dunai panorámában gyönyörködhetnek majd az odalátogatók.

A korszerűsítésnek még a 2017-es budapesti vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan kellett volna megvalósulnia abból a célból, hogy a belvárosból egészen a Duna Arénához lehessen sétálni. A háromütemesre tervezett munkából azonban korábban csupán kettő – a Moszkva sétány, valamint a Margit híd és Dráva utca közötti szakasz – valósult meg. A harmadik ütem megvalósítása idén júniusban indulhatott el. A forrás központi költségvetés által biztosított részét csak 2021 végéig biztosítja a kormány a fővárosnak, ezért a munkákat idén el kellett kezdeni – és be is kellett fejezni.

Az átépítés a végső határidő előtt két héttel elkészült, december 13-tól, hétfőtől – a gépjárműforgalmat kivéve – ismét birtokba vehető a rakpart ezen része. A pesti alsó rakparton zajló ivóvízfőnyomócsőcsere-beruházás miatt az Eötvös tértől a Margit hídig a gépjárműforgalom elől továbbra is lezárva marad a teljes útszakasz. A mozogni vágyók azonban a Kossuth Lajos téri (József Attila szobor előtti) feljáróig haladhatnak, a kerékpárral vagy rollerrel közlekedőknek, illetve a babakocsival sétálóknak is ezt érdemes igénybe venniük.

Fotó: bkk.hu