■ A tanítási időszak kezdetére több helyszínen is megvalósultak a Sulizóna Program fejlesztései a fővárosban. A BKK kezdeményezésére létrejött akció célja, hogy kismértékű átalakításokkal, valamint figyelemfelhívó eszközökkel biztonságosabban lehessen közlekedni az iskolák környékén.
Szeptember 1-jére a IV. kerületi Megyeri úti Általános Iskolánál, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál, és a XVII. kerületi Újlak utcai Kéttannyelvű Általános Iskola környékén megvalósult fejlesztések a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút, valamint a kerületi önkormányzatok összefogásával és finanszírozásával jöttek létre.
A programban résztvevő iskolák bejárata előtt a forgalomtól védett területeket alakítottak ki, ahol a gyerekek nagyobb biztonságban tudják megközelíteni az iskolák bejáratát. Egyes intézményeknél a MOME Innovációs Központ szakemberei által tervezett színes, figyelemfelhívó táblák és felfestések jelzik a Sulizóna határát.
Van, ahol egyirányúsították az utcát, máshol virágládákat helyeztek ki a biztonságosabb közlekedés érdekében, illetve minden részvevő iskola környezetében „Puszi és Pá” parkolóhelyeket alakítottak ki, hogy a gépjárművel érkezők rendezett körülmények között tudjanak arra a rövid időre megállni, amíg a diákok ki- illetve beszállnak az autókba. Ezeket a várakozóhelyeket K+R táblák jelzik, reggel 7:00 és 9:00 kifejezetten ezt a funkciót töltik be. Ezeken az időszakokon kívül viszont a „Puszi és Pá” helyek hagyományos parkolóként használhatók.