■ Kocsák Tibor 1989-től a Madách Színház zenei vezetője. Kreativitása és zenei sokoldalúsága révén a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, aki több generáció zenei ízlését formálta és formálja napjainkban is. Az interjúból az olvasók megismerhetik azt a szenvedélyt és elkötelezettséget, amellyel Kocsák Tibor a zene világához közelít, és amely művei minden hangjegyében tetten érhető.
– Mi az, amit annak idején abban a teátrumban megtalált, és képes szüntelenül bűvkörében tartani önt?
– Kerényi Imre és Huszti Péter hívására érkeztem a Madách Színházba, és az átalakuló zenés színházban minden tekintetben megtaláltam zenészként a helyem. Egyszerre lehettem zeneszerző, zongorakísérő vagy karmester. Azzal, hogy a Madách Színházhoz szerződtem, a számomra legkedvesebb prózai színház tagja lettem. Nagy megtiszteltetésként éltem meg. Korábban sok színházban voltam egyes darabok zenei vezetője és irányítottam valamennyi részét a zenei munkának, de itt tapasztalhattam meg azt a szintű felelősséget, amely nem fejeződik be egy premierrel, hanem folyamatos figyelmet, jelenlétet, megújulást kíván.
Csodálatos társulatba csöppentem, és részese, formálója lehettem a frissen elindult folyamatnak, a prózai színház modern zenés színházzá válásának, amely végül kijelölte a Madách Színház ma is érvényes, új útját. Az Operaház Fantomja „korszakalkotó” bemutatójával Szirtes Tamás pedig új fejezetet nyitott a Madách Színház életében. Ebben a friss, teremtő szellemiségű alkotói közegben érett egységgé és irányadó tudássá a Színművészeti Főiskola tanáraként, zeneszerzőként, zenei vezetőként vagy karmesterként szerzett tapasztalatom, amelyet örömmel és egyre értőbben tudtam és tudok átadni ma is. Ahogy most visszaemlékszem, ezek az évek valójában elröppentek, de minden pillanatát meghatározta a fejlődésre, megújulásra, a legmagasabb minőségre való törekvés, és ez a napjainkban ugyanígy van.
– Zeneszerzőként milyen értékeket tart fontosnak képviselni, alkotó tevékenységében mi vezérli?
– Leonard Bernstein azt mondta, a modern musical műfaja a varietétől kezdve, a jazz-en és a popzenén át a komolyzenei operadrámáig mindent magába foglal, és célja, hogy minél szélesebb színházszerető tömeghez tudjon szólni. A West Side Story bemutatása a modernkori musical mérföldköve volt, új folyamat vette kezdetét, világszerte a legismertebb és legnépszerűbb zenei irányzatok kerültek bele a musicalek világába. Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztárjával pedig a modern rockzene is beemelődött a zenés színpadra. Így megjelent az igénye annak, hogy a musical az opera művészi színvonalát alapvetésként kezelve aktuális témákat, történeteket, eseményeket dolgozzon fel, modern gondolatokkal és eszköztárral elmesélve, reflektáljon a mindenkori fiatalság igényeire, miközben az élet teljességét hordozza magában.
Ezen gondolatok mentén érleltem a saját zenei gondolkodásomat, de meg kell említenem fő vezérfonalamat, a katarzisra való törekvést is. Amikor formálok egy művet, addig nem tudok megnyugodni, amíg nem alkottam meg azt a fajta „zenedrámai” szerkezetet, amely egyszerre hat észre, értelemre, szívre, lélekre és fiziológiára. A zenés színház attól olyan csodálatos, mert a zene észrevétlenül siklik a közönség bőre alá, magával ragadja az embert, és dallammá változik benne. Észrevétlenül nemesít, amikor megérezzük, hogy a zene nem csak szórakoztatni kíván, hanem adni akar gondolatot, értéket.
– Karmester szerepben estéről estére találkozhatunk önnel az anyaszínházában. Mi jelenti az Ön számára a karmesteri lét szépségét?
– A Madách Színház a világ musicalirodalmának a legjavát játssza. Ezekkel a darabokkal karmesterként estéről estére találkozom. Vezénylés közben megélhetem azt, amit a szerző a partitúrába vésett, és azt is, ami a saját élményem, értelmezésem, tapasztalatom, amiben hiszek. Egyúttal része vagyok a színházi mechanizmusnak, vezethetem a színészeket, a zenekart, formálhatom úgy az anyagot, ahogy azt én a legjobbnak tartom, és meghatározhatom azt a formát, energiát, amellyel aznap este megszólíthatjuk a közönséget.
– Melyikben érzi magát otthonosabban? A csendes, visszavonult alkotás vagy a rivaldafény az Ön igazi terepe?
– Amikor ott van az ideje, akkor a csendes és elmélyült kreativitásban érzem jól magam, mert az alkotásra koncentrálok száz százalékig. Amikor a rivaldafényben vezényelek, akkor elsősorban az előadói énem nyilvánul meg, amit a közönség és a színház kedvére teszek a legnagyobb örömmel. Viszont egyik sem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti, és egyikben sem érezném jól magam a másik nélkül.
– Eddigi előadásai közül melyek állnak legközelebb a szívéhez?
– Valójában mindegyik. Mindig az aktuális előadás, amit írok, vezénylek vagy zenei vezetek, áll a legközelebb a szívemhez. De kiemelném a Webber-művek közül a Jézus Krisztus Szupersztárt – ami már fiatalkoromtól kezdve alapjaiban hatott a zeneszerzői pályámra -, amikor először elvezényeltem a Madách Színházban, úgy éreztem, ennek a rockoperának minden egyes hangja, a ritmusa, gesztusrendszere, az összes karaktere, rezdülése tökéletes erővel sarjad bennem, és végtelen öröm ezt újra és újra átélni, továbbadni. De említhetem a rendkívül szórakoztató és szellemileg gyönyörködtető Spamalot című musicalt vagy akár a Producereket is, ami ugyan varieté stílusú musical, azonban mindenkit magával ragadó örömforrást hordoz. De nem hagyhatom ki a Mamma Miát! sem, amely esetében szintén nem szükséges nagy megfejtésekbe bonyolódnunk, csak hagyni kell, hogy áramoljon ez a csodálatos műfaj az ereinkben.
Saját darabjaim közül első művemet, a Krónikást emelném ki, amelyet Kemény Gáborral és Miklós Tiborral írtunk. A következő a sorban az Anna Karenina, amelyet Miklós Tiborral megrendelés nélkül, hatalmas szeretettel alkottunk. Végül három balettem közül Harangozó Gyulával közös művünk, a Hófehérke és a 7 törpe következzen, amely egyértelmű kedvenccé lett a balettvilágban és a magyar zenés színházi világban is. És azt gondolom, a Légy jó mindhalálig és az Abigél is végleg beírta magát a magyar musical történelmébe.
– 30 éven keresztül volt szerzőtársa Miklós Tibor. Miként emlékszik vissza a közös munkákra, az együtt alkotásra?
– Ezt lehetetlen pár percben kifejteni, könyvet igényelne. Miklós Tibor a sors ajándéka volt, alkotótársam, barátom, vértestvérem. A krónikás írásakor ismerkedtünk meg, és a Légy jó mindhalálig munkálkodásai alatt ébredtünk rá arra, hogy igazi alkotótársra találtunk egymás személyében. Tibi zenei érdeklődése abszolút egybecsengett az én irodalmi érdeklődésemmel. Úgy tudtunk összekapcsolódni, hogy az mindenkor erősítette egymást, őszinte bizalommal, egymást tisztelve, értve, értékelve.
Tibi az egyik legnagyobb magyar zenés színházi teremtő, igazi polihisztor volt, és amíg Ő élt, állandóan foglalkoztatott minket egy új gondolat, új lehetőség, új kifejezésmód. Úgy éreztük, hogy a zenés színházban nekünk kiemelt feladatunk van, és azt a feladatot magunk és mindenki örömére, nagy energiákkal, komoly fegyelemmel és alkotói munkánkkal egyre tökéletesítve kell megvalósítanunk. Tibi halálával egy fél világ szűnt meg bennem, de az az érték, amit adott az életemnek, örökre bennem marad.
– Vannak megvalósításra váró álmai vagy tervei, amiket a közeljövőben szeretne megvalósítani?
– Nagyon sok tervem és még több álmom van, és mindet szeretném megvalósítani.
– Milyen feladatok állnak ön előtt az idei évben?
– Elsősorban a színházunkban a mindannyiunk által rajongásig szeretett Nyomorultak című előadás felújítása. Saját zeneszerzői pályámon pedig a magyar költészet ikonjával, Bródy Jánossal írt Képmutatók című muzikomédia lemezfelvétele.